Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

genovai, bolognai univerzitások büszke épületei álomképen lebegtek előttem. Ezerszínű festmények tervét ízlelgettem, s egy nyugtalan éjszakán, a Regula ellenére, holdfénynél kartonra vetettem egy kis vázlatot a gyermek Jézusról, bárányai között. Remegve mutattam meg másnap mesteremnek, örvendező arccal csapta össze a kezét. — Igazán ügyes terv — mondta, s biztatott, próbálnám meg azt a templomunk kórusa mellett levő üres falmezőre festeni. Boldog napok következtek ezután. Akaratlanul hányszor átléptem a Regula parancsait, amit később keservesen meggyóntam. Kisebb-nagyobb mulasztásokat követtem el izgatott állapotomban, de reméltem azt, hogy művem mégis Istennek tetsző lesz, s ő megbocsát. Felmentést kértem a kerti munka alól, s mikor a prima után a prior úr a káptalanban kiosztotta a munkát, ezt a felmentést meg is kaptam ugyan, de viszont úgy elmerültem a festésben, hogy délebéd idején mindig későn jöttem a refektóriumba. Angelusig mi sem figyelmeztetett volna... A jóságos perjel úr már-már szigorú fegyelembe akart fogni, amikor boldogan jelenthettem végre, hogy egy festmény, melyet saját magam terveztem, elkészült. Eleinte kétkedve rázták fejüket, de mikor Fra Giuseppe bizonyította, hogy a kép az én kezem műve, boldog örvendezéssel állották körül, nézegették, s jóságos szívvel nem vették észre némely fogyatkozásait. Telve voltam örömmel, s hálát adtam Uramnak, hogy lehetővé tette utamat, melyet ily szerencsésen megkezdettem. Nagy boldogság ült mellém, ez időtől fogva munkaidőmet a festésnek kívántam áldozni, s ebbe a jóságos prior úr bele is egyezett. Szerettem volna elmenni messzi Itáliába, ahol ihattam volna a művészetek örök forrásából, hogy igehirdetője lehessek a Mindigvaló Szépnek. Ügy gondoltam, hogy egy ideig még tökéletesítem ügyességemet itthon, s majd, ha már annyira előrehaladtam, hogy méltóvá válhatok a rend bizalmára, akkor útnak indulok messzi dél felé, hogy ne 171