Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

jól meglátszott a két vonal, de a templomdomb oldala füves volt, ott nem látszott semmi. Körülnézett, és meglátta a káréját fönt a dombon, a toronyajtó mellett. Elkacagta magát, hangos nevetéssel örült neki, hogy olyan látványt lát: a templomdombon a káréját, a kárén egy meztelen embert. Három kaszás ember ment akkor a mező felé, azok meghallották Dénes jókedvű kacagását a templomdombon. — Mi van ott, Dénes? — kérdezték tőle. — Gyertek ide megnézni. — Érdemes? — Ilyent még nem láttatok sohase. Fölmentek a kaszások is. ök is elnézték egy darabig a meztelenül alvó Tiszka Miskót, és nevettek rajta. — Meztelenül alszik és részegen. — Most mit csináljak vele? — kérdezte Dénes. — Hagyd itt, aludja ki magát — mondta az egyik ember. — Nem a te szégyened, hogyha több ember is meglátja itt meztelenül. — De nekem kell a káré. Fűért akarok menni rajta, hát nem hagyhatom itt délig, semeddig. — Akkor tegyük le róla, maradjon itt. A kárédat meg vidd haza. De Dénesben több volt az emberi érzés, mint a három kaszásban együtt. — Dél is lesz akkorra, amikor ez itten felébred ilyen alvásból, nem hagyhatom itt meztelenül, mert megöli magát a szégyentől. — Hát aztán? — vetették oda a kaszások. — Meztelenül nem mehet haza a déli utcán. — Hát mit akarsz vele csinálni? — Hazahúzom. A kaszások csak a vállukat vonogatták, mint akiknek mindegy, akármi történik is a meztelen emberrel. Biztos, hogy ők otthagyták volna. De Dénes betakargatta egy lepedővel a káréja terhét, eléje állt a káréjának, és elindult vele a Tiszkáék háza felé. Útjában csak megkérdezték a korán kelő emberek: 166