Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Mit valljak be magának? — Azt, hogy te voltál! — kurjantotta Lajos. — Mi lettem volna én, Lajos bátyám? — Aki fölhordta azt a szekeret a szerhára. Laci csak csodálkozott. — Én lettem volna? — Egyenesen mondom, hogy rád gyanítom. Laci nyugodt maradt az ilyen vádra. — Látom, hogy valami miatt haragja van énrám, de nem tudom azt, hogy mi, és nem tudom, hogy miért. Hát mert egyenesen meggyanúsított, én is egyenesen mondom ki, hogy azt nem is csinálhatta meg egyetlen ember egymagában, hogy fölvigye azt a szekeret a szerhára. — Nem is lehetett egy ember —• hagyta rá Lajos. — Na látja. Nekem meg egy pajtásom sincsen. —• Hát nem tudom — ingott meg a hitében Lajos. — Igaz, hogy nem is vallanám meg sem magának, sem senkinek, ha én is csináltam volna. — Nem? — gyanakodott újra Lajos. — Nem. — Mert gyanakodni én akárkire gyanakodhatok — hallatszott a védekezés. — A papra is gyanakodhatik vagy a bíróra. — Te haragban vagy a lányommal. — Igen. — Azelőtt jóban voltatok. — Azt hittem, hogy a feleségem lesz. — Bántott téged az a lány? — Bántott. — Mikor? — A farsangon. — Mivel? — Csúffá tett a falu előtt. — Fél éve már. Azóta nem tudod elfelejteni a haragodat? — Nem én. — Hát azért gyanakodtam. — Hiába gyanakodott. 160