Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Aztán mindkettejüknek le kellett ülnie a kiszabott büntetéseket Annak is, aki helyette ült, annak is, aki helyett ült az a másik. Társunk, Balog Jancsi végefogyhatatlan beszélgetéseket tudott sodorni az ilyen történetekből, hogy csak jó sokáig ott tartsa azt az embert, akit a lekötött helyen akartunk látni. így történt ez Borka Lajossal is. Tudtuk Lajosról, hogy másnap trágyát akar hordani a határba, a paskumi földjére, kukorica alá. Ott termettünk a háza udvarán. Gyönyörű holdvilágossá vált az éjszaka. A szél is elállt, és meleg lett a föld színén, a kényelmesen masírozgató felhőrongyok alatt. Az akácfák akkor már kibontogatták a leveleiket, és ebben a jó szagú, megveszekedett tavaszi életben volt a falu a legszebb, legméltóságosabb, legszeretnivalóbb. A vetemények is növekedésnek indultak a földek ágyában, hogy reménykedéssel legyen teli az egész nagy világ. Kószáltunk az éjszakában, fiatalok voltunk, és furcsa vágyak lobogtak bennünk az élet miatt. A Borka ház udvarán szétnéztünk. A fészer mélyében ott lapult a gazda kis szekere, amit az egy lova mögé használt. A gazda felesége és a lánya olyan mélyen aludtak bent a szobában, mint téli időben a medve a maga barlangjában. Azokon a napokon lendülő svungban folyott minden területen a teremtő tavaszi munkák sora. Folyott a kertekben is és a baromfiak körül, és fáradt volt a munkától az asszonynépség is. Nagy csöndben vigyáztunk, hogy semmi hang meg ne hallatsszon a munkánkból. Ne hallják meg az alvó emberek, és ne hallják meg a mezőre kikódorgott kutyák. Kihúztuk a fészer alól a könnyű szekeret az udvar közepére, ott széjjelszedtük apró részecskéire, hogy egy-egy része ne legyen nehezebb, mint amekkora súlyt megbír egy ember. Akkor létrát támasztottunk a szerha mellé, 151