Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

nagyon beteg. Most odamegyek hozzá, de ide fogok visszajönni. Magát fogom meglátogatni, kis buksi! Megcsókolta a homlokomat, és könnyes szemmel nézett rám. Haragosan néztem vissza: — Mondja meg Zsenikának, hogy én ismerem őt! Mondja meg neki, hogy látni akarom! Még utána is kiáltottam: — Mondja meg, hogy a jelszó: Gyémántmadár! — Igen, megmondom! — szólt vissza mosolyogva. — Persze, azonnal lefektetjük! — hallottam még az édesanyám hangját. Levetkőztem, és megint nagyon beteg lettem. 3 Ez a visszaesésem nem tartott sokáig. Néhány nap múlva már kinn járkáltam. Nagyokat sétáltam a Kálvária mögött. Hátratettem a kezemet, a vállamat meg-megrándítottam úgy, ahogy édesapámtól láttam. ö, szegény, ezen a tavaszon mindig nagyon jókedvű volt. Örökösen tréfált, vidámkodott, nevetett. Júniusban aztán egy nap ágynak dőlt, a szívét fájtatta, s a nyár közepén el is temettük. Ezek az idők végképpen megkomolyítottak. Az életgond s a töprengések olyan súllyal nyomtak, hogy azóta se különben soha. Megláttam az élet néhány pillérjét, mélyre hajolva vizsgáltam az építmény alját, észrevettem, hogy egyszerű, együgyűmód összeszegzett néhány gerendán nyugszik az egész sokra tartott, szövevényesnek látszó épület. A szoba közepén halványan, szótlanul feküdt az én drága Krisztus-fejű édesapám. A homlokán már nemcsak a megszokott három ránc volt, hanem ezek mellett, a két szeme fölött, jobbról és balról is még egy-egy. Ügy látszik, hogy különös dolgokat pillantott meg a túlsó világon, mert 123