Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Aratók) — riportszerűek és -színvonalúak. Sellyei a paraszti élet jellegzetes vonásait, súlyos terheit belülről szemlélve és élve jól látta, de a művészi ábrázolást nehézkes nyelve, naivan tudálékos stílusa többnyire meghiúsította. Több kisregényt és egy regényt is írt (Nádas házak, Három vagon búza, Hatszögletű föld — Elfogyott a föld alóla), de ezek nyelvi-formai fogyatékosságai ma már túlságosan kiütköznek. A Lósorozás Gádoroson című erőteljes alkotásáról azt lehet mondani, amit Darkó Áll a báljáról: átmenet a novella és a kisregény között; s mivel már három közelmúlti novellaantológiában is szerepelt, a mostani kisregény-válogatásba nem lehetett besorolni. A kiválasztott Nádszerha az előbbinél szerkezetben és nyelvben gyengébb alkotás, de a régi paraszti legényélet szokásait, virtuskodásait, fortélyait nagy bőséggel és atmoszferikus hűséggel idézi fel. SZOMBATHY VIKTOR (szül. 1902) írói népszerűségét humoros írásai alapozták meg: először az ifjúság részére írt regények (Mikulics szárazon és vízen, Czirok Pista kalandor lesz), később pedig az Én kedves népem című kötetben összegyűjtött katonatörténetek. A harmincas években már főleg regényei jelentek meg, s közülük a budapesti Franklin Társulat szlovákiai sorozatában kiadott Zöld hegyek balladája keltett nagyobb kritikai visszhangot. Lényegében karrierregény és kaszinóregény keveréke ez a jó stílusban, de felületes valóságlátással megírt mű. Tematikailag érdekes — és a két háború közti regényírásunkban valószínűleg egyedülálló — vonása az, hogy történetében elejétől végig otthonosan aktív helyi rétegként szerepelnek a kisvárosban időző vándor színtársulat színészei. Szombathy 1938 előtti irodalmi munkásságát újra értékelve azt állapíthatjuk meg, hogy könyv alakban megjelent müvei nagyrészt elavultak, s ma már az egykor közkedvelt katonatörténetek közül is alig egy-kettő maradt frissnek, továbbélőnek. Ezekhez kapcsolhatók azok a koncepciózus és életteljesen korábrázoló novellák (Egy nemzedék sod11