Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

— Meghallotta annak a lánynak a kiáltozását, s azóta görcs fogja. Azt mondja nekem, hogy „kend"! Léta uram lehajolt a kislányhoz: — Ágika, ide hallgass, szívem! Éppen most mondotta súgva nekem Tógyiné, hogy még egyszer eszére tért, s akkor beszélni akart veled! Azt mondotta végül, utolsó szavának: „Mondjátok meg Káposztás Áginak, hogy egész életemben csak őt szerettem!" No?! Akarsz-e még valamit? Kicsi buta! A kislány megállott könnyekkel bámult a céhmesterre. Feltápászkodott a földről, és reszketve kérdezte: — Ezt... ezt mondotta?! — Ezt hát, ha mondom! Ez volt az üzenete! A kislány az anyja nyakába hullott: — Nem csalt meg, azt üzente, tegnap este nem is beszélt avval a lánnyal, hallja-e, édesanyám! Jaj, engem szeretett, hányszor mondta, hányszor nem hittem neki! Jaj, meghalok!... Boldog, túláradó sírásba fogott. Léta uram s az apja megfogták kétfelől, mert az eltört szárú, szegény kis virág, majdnem visszahullott a földre. Léta uram csitítgatva, fontoskodó beszédekkel kísérte, vitte hazafelé: — Persze hogy azt üzente!... És nékem is hányszor mondta!... Mért sírsz?! Nemhogy boldog lennél! Rád gondolt, téged szeretett!... Ez az erős, szép, nagy ember! ö is könnyeket hullatott, és menekülve igyekezett minél távolabbra. A Tógyiné háza felől erős énekszó zengett ebben a pillanatban. A legények halottas nótával siratták Téglás Gábort. A céhmester a kislányt csitítgatta, s ez zokogva kérdezgette őt. Léta uram elmondotta neki, hogy csodás úton menekült ki a legény a városi börtönből, hogy minden írását nála találták, hogy nem volt közönséges halandó ember, titkos erői voltak, azért szerette mindenki annyira, azért voltak olyan meggondolatlan, nagy cselekedetei. — Meglásd, Ágika — mondotta a támolygó kislánynak —, hogy most is igazsága volt, s helyesen cselekedett. Meglásd, hogy akár igaz a szászok határozata, akár nem, 103