Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

Hová lettél ebből az összetört testből, édes pajtásom, Téglás Gábor?! — Hová lettél, jaj, ki tette ezt?! — nyögött megint Barabás, és kitámolygott a tornácra. Itt Tógyiné hangja bántalmazta tovább: — Lőccsel verték agyon szegénykét, vásárosok cselekedék, s az Isten és emberek ítélete el ne kerülje a gazlelkűeket! Akik ide hozták hozzám alig pirkadó hajnalban, azt mondották, hogy ott találták az út szélén, nem is meszsze a város végétől! — ö-e az, Barabás? — kérdezte most valaki a tömegből, s Barabás lecsukló fejjel bólintott rá. — összeverekedett a vásárra igyekvő emberekkel, s azok tönkresilányították őt! Jaj, hogy tűröd ezt, nagy Isten?! Azok, akik behozták, hallottak is valami lármát, nagy kiabálást, de igen messzi hallották, s mire odaértek, már ott nyögött szegényke az árokban — énekelte Tógyiné. Barabás végigjártatta nehéz tekintetét az udvaron tolongó legényeken. így állottak itt két napja is, itt beszélt hozzájuk ékes nagy hangon, s most ott fekszik a szobában, tönkretéve és emberi formájából kivetkőztetve. Egy mély hang zengett most Barabás mellett. Az udvar felé fordulva lassú, basszussal zenélő hangon Répa Mózes szólott, úgy, ahogy a meséket szokta mondani. Öh, Istenem, ahogyan a templomkerti éjszakán mondotta a molnár inasát! •— S a városi börtön ajtaja zárva vagyon. Most mondotta Salamon Balázs! S a kulcsot a főbíró őrzi a párnája alatt! S Gábor úgy jött ki onnan, hogy az ajtót ki se nyitották neki! S az ablakon egy gyerek se fér ki! Csodálatos legendákat kedvelő hangon mondotta ezt, s a legenda kész is volt nyomban, ebben a percben. Emberfeletti úton jött ki a börtönből, csodálatos módon menekült meg, a világ gonosz erői ölték meg dicsőséges párviadalban, nem olyan élete volt, mint más közönséges halandónak, s mindenkitől különbözött! — Megnézem! — mondotta Répa Mózes, és befelé indult 99