Koncsol László (szerk. ): Szélkiáltó. Csehszlovákiai magyar költők antológiája (Bratislava. Tatran, 1966)

Ozsvald Árpád (1932) - Szőlőkarók

Szőlőkarók De furcsák így meztelen, szőlő nélkül a domb alatt, nem várva soha sajnálatra — glédában, mint a katonák — állnak dacosan, hallgatag, görcsös fejüket meg se hajtva. És mégis futó pillanatra sajnálom őket, bús szegények, meddő anyák, öreg legények, kik mindig a más terhét hordják. Tavasztól őszig kecses indák, kövér levelek mögé bújnak, takarva fájó árvaságuk. Nincsen népük, nincsen családjuk, csak karók már, vénülő szolgák, gyermekkoruk a szú megrágta. Ha szőlőfürt bársonyos bőre hozzájuk ér, remegnek tőle, szívükből buggyan régi emlék: lombos karjukat hogy emelték valamikor fel az égre!