Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Életrajzi jegyzetek

sét ezt követően egy szlovák hetilap részére írt cikkeivel biztosí­totta Pozsonyban, de dolgozott az áttelepített csehszlovákiai ma­gyarokbudapesti lapjának, az Új Otthonnak is. 1950-ben kivándo­rolt Izraelbe, ahol újságírással és előadóművészettel foglalkozott. A hatvanas évektől kezdve héber nyelvű könyveket publikált. 1981 májusában halt meg Jeruzsálemben. Verseskötetei: Selyemgombolyag (Kassa, 1924); Fehér kendő (Budapest, 1928); Szerelmet és halált énekelek (Budapest, 1936); A lélek ellenáll (válogatott versek és napló, Budapest, 1966). További munkái: Nyártól nyárig (kisregény, Buda­pest, 1943); Van Hazám (emlékezések, karcolatok, Tel Aviv, 1956). ÖLVEDI LÁSZLÓ 1903. május 22-én született Érsekújvárott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Buda­pesten szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Versei tizenhét éves kora óta jelentek meg különböző csehszlovákiai, budapesti és erdélyi lapokban. Élesen szembehelyezkedett a Sarlóval. A Prágai Magyar Hírlap munkatársa volt. Később a párizsi Magyar Egyesület titkára lett, s egy ottani munkásgyűlésen szerzett sérülésébe halt bele Budapesten 1931. június 21-én. Verseskötetei: Valakit várunk (Budapest, 1922); A bá­nyász éneke (Berlin, 1923); A Múzsák (Érsekújvár, 1928). TAMÁS LAJOS 1903. május 24-én született Szereden. Gyermekko­rát Pozsonyban töltötte, itt végezte a középiskolát is, majd a buda­pesti közgazdaságtudományi egyetemen folytatta tanulmányait. Ezt követően Pozsonyban telepedett le, előbb tisztviselő, majd újságíró. Főmunkatársa volt a Turul című ifjúsági lapnak, később a Magyar írás, illetve a Tátra munkatársa, s az Új Auróra című almanach egyes köteteinek szerkesztője. Verseivel tizenhét éves korában, az 1920-ban Galántán megjelent Új költők című antológi­ában jelentkezett először. 1942-ben Bisztray Gyulával és Szabó T. Attilával közösen Erdély magyar egyeteme címmel szerkesztett kö­tetet. 1945-től Székesfehérváron volt tisztviselő, 1960. december 27-én halt meg Budapesten. Verseskötetei: Jóságom sátora (Berlin, 1927); Üvegen keresztül (1929); Fonál mentén (1932); Hamuszínű ég alatt (válogatott versek, Budapest, 1936). 352

Next

/
Thumbnails
Contents