Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

az is fonnyadt lesz és penészes, mint kabátzsebben felejtett kenyér. Sötét a csillag, sötét a föld, az ég is, elmúlás lebben minden csöppnyi résen, s ím — pelenkák virúlnak konok daccal, a félig bedűlt kerítésen. (1929) Darvas János Közönséges harctéri eset Báró Diószeghy Bélának Te embert öltél. Én tanúja voltam. Akkor mindnyájan gyilkosok valánk. A hátból, hegyről, erdőn vad gomolyban A muszkák jöttek végrohamra ránk. Mi ketten voltunk két szakasszal ottan, Hullott az ólom jégzápor gyanánt. Hullott az ember, S töltényem-fogyottan A véget vártam, a nagy vak talányt. Egy muszka céloz. Rám. Biztos: talál. Két lépés. Nem több. Ez hát a halál. De te rálőttél, s ő reám bukott. Én félrelöktem. Véres lett kezem. Te tudsz csak erről, és csak én tudok. Te embert öltél. S én ma létezem. (1929) Sebesi Ernő Spleen Most széttöröm a rímek csengettyűit. Csak emlékeket gyászolhat zeném És úgyis kihagy vérem ritmusa. 49