Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989
Életrajzi jegyzetek
kevés? Mi a válaszod? Az, hogy a gyermekek elalvás előtt legalább ujjuk hegyével akarják anyjuk testét érinteni." KONCSOL LÁSZLÓ 1936. június 1-én született Deregnyőn. Komáromban érettségizett, majd Pozsonyban szerzett magyar—szlovák szakos tanári oklevelet. Kezdetben tanított, később könyvkiadói szerkesztő, majd az Irodalmi Szemle szerkesztője volt. Ezt követően nyomdai korrektor, majd szabadfoglalkozású író lett, jelenleg könyvtáros Dióspatonyban. Pozsonyban él. Legújabban helytörténeti kutatásokkal (is) foglalkozik. Termékeny műfordító, a cseh és szlovák irodalom számos alkotását ültette át anyanyelvére. Verseskötetei: Színmuzsika, fényvarázs (gyermekversek, 1981); Vizesnapló (gyermekversek, 1984). További munkái: Kísérletek és elemzések (tanulmányok, esszék, 1978); ívek és pályák (tanulmányok, esszék, 1981); Nemzedékem útjain (tanulmányok, esszék, 1988); Diósförgepatony I. (képes történelmi olvasókönyv, előkészületben). GÁL SÁNDOR 1937. november 29-én született Búcson. Soóky László testvére. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában és Bátorkeszin végezte, majd szlovák gimnáziummal próbálkozott Érsekújvárott és Párkányban, végül az ipolybéli mezőgazdasági szakmunkásképző diákja lett. A gadóci mezőgazdasági technikumban érettségizett. Ezt követően a Szabad Földműves, később rövid ideig az Új Szó szerkesztője, majd két évadon keresztül az újonnan megalakult Thália Színpad dramaturgja volt Kassán, ezt követően pedig máig a pozsonyi Hét kelet-szlovákiai riportere. Kassán él. Cseh és szlovák költőket fordít, de Arbuzovés Vampilov egy-egy színműve is az ő tolmácsolásában szólalt meg magyarul a Thália Színpadon. A hetvenes évek elején mesejátékát mutatták be Kassán. Több versét lefordították szlovákra és ukránra. Verseskötetei: Arc nélküli szobrok (1964); Napéjegyenlőség (1966); Szabad vonulás (1969); Kőlapok (1973); Csikótánc (gyermekversek, 1975); Tisztább havakra (1976); Folyó (1977); Új Atlantisz (válogatott versek, 1982); Az Éden és a Golgota között (1984); Egyetlen idő (1988). További munkái: Nem voltam szent (elbeszélések, 1968); Múmia a fúben (elbeszélések, 1970); .A szürke ló (mesejáték, 1972); Első osztályú magány (elbeszélések, 1974); Kavicshegyek (válo365