Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

a leendők a mostaniak a voltak úgy néznének ránk mint bűnösökre akik nélkülük úgyse vihetjük sokra vagy más alkalommal ki tudja hátha volt-hozzád is elmehetnénk Kolozsvárra azaz Clujba egykomám barátom ha sikerülne átjutnunk a határon ahová nemcsak téged engem is köt egy-két emlék s ahol ki tudja Mátyás szobra áll-e még a Házsongárdban Szisszel és Gizkával beszélgethetnénk meg a magunkban hordott halállal aztán újból itt teremnénk Pesten a Zserbóban miként emberéletünk útjának felén ama dantei erdőben hogy tovább szöszöm ötöljünk fogyó napjaink közepette míg rá nem jövünk a fene megette ha nem is az egészet a felét bizonyára s elhitetjük magunkkal épp ez a fele volt az ára tűnő szerelmekkel indulatokkal eszmékkel fizettünk mindazért amit megtartottunk s ami elmaradt mögöttünk hazajöttünk hát... hazajöttünk? (1987) Dénes György Töprengés a szülótáj romlása fölött Beépítik a mezőket, beépítik a kerteket, lecsapolják a nádasokat, ahol szárcsák rikoltoztak napestig. Eltüntetik a füzeseket, traktorral szaggatják föl a vén törzseket, melyek bozontos gyökereikkel az ég felé merednek, s leborulnak a megfakuklt homokra. Beépítik az akácost, ahol illatot kevert a nyáresti szél, s méhek raja danázott napestig. 319