Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Egy virágos vonattal érkezem, és poggyász nélkül kóvályoghatok. A harcias tölgyek közé megyek, és hullnak rám a szétvert csillagok. (1986) Farnbauer Gábor Csillagok Égi távolságok könyöklői, a lét létre néző ablakai. Mind tárva-nyitva leng — szellőztetik a végtelent. (1986) Farnbauer Gábor Egy másik élményről Szintén tízéves lehettem, amikor apám megbetegedett, és hosszú időre a fővárosi kórházba kényszerült. Gyermeki kíváncsiságom, a maga romlatlan módján, kihasználta távollétét; rendszeres kutatgatásra késztetett holmijai közt — nem mintha tudtam volna, mit keresek... Persze, ez nem történhetett nyom nélkül, ráadásul egy-két dolgot el is tulajdonítottam, elkerülhetetlen volt tehát hazatértekor a számonkérés. Nos, az volt az érdekes, amikor a megrovás pillanatában szembesültünk — én, apám és pár megkerült holmi, használhatatlanok és érthetetlenek egy tízéves gyereknek. Apám azt kérdezte, mi szükségem volt rájuk: játszani, válaszoltam; akkor játssz, parancsolt rám. A tárgyak ott hevertek mellettem a rekamién, gondolataim őrülten kombináltak szorultságom mozdulatnyi mikrokozmoszában, de fogalmam sem volt, mire valók... Szinte megfeszültem tanácstalanságomban; valamit tenni, valamit tenni, dohogott teljes gőzzel gyermeki agyam. A szükségszerű sikertelenség, az abszurd tehetetlenség és lehetetlenség szinte émelyítő érzésével 301