Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

kutya válaszoltam szelíden kutya aztán egy madárra mutatva felkiáltott tru-trú madár hagytam helyben madár ku-ku mondta a házra a házra én azt mondtam ház erre ő egy értelmetlen szöveget kezdett hadarni azt hittem teljesen megőrült lecsapta a könyvet és így sivított krún-krún azt mondtam igen biztosan megijedtem mi lesz éveken keresztül mást sem hallottam szegény tanító nénitől ő is sokat sírt nem csak én sírtunk sírtunk hogy nem értjük egymást így találtuk meg a közös nyelvet ezentúl ha más nem hallott csak sírással beszéltünk és nagyon meg is barátkoztunk elsírta nekem hogy elfelejtett beszélni mondtam mert ismertem már a csipkerózsikát megcsókolom ha gondolja hogy segít közben azért megtanultam mit akar kifejezni azokkal az értelmetlen szavakkal de egymás között továbbra is csak sírtunk én abban az időben úgy kisírtam magam hogy azóta sem szökik könny a szemembe pedig már néha erőltetem is jólesne sírni nemrégen találkoztam a tanító nénivel mondtam neki hogy hasznát veszem az ő értelmetlen szavainak és ő nagyon örült sót lisztet kenyeret már kapok az üzletben de sírni nem tudok azóta sem a könnyzacskóim annyira megduzzadtak hogy belelógnak a számba de a tekintetem merev a tanító néni sírása megnyugtatott azt sírta ne búsuljak ha nagyfiú leszek megértem huszonhat vagyok visítottam magamból kikelve az még semmi rítta hörögve majd ha negyven leszel mért éppen negyven miért éppen negyven és a könnyem hömpölygő habokban szédülten zúgó vastag áramokban zúdult le szakállamra 299