Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

A gyermek mind több tűzbe lép s a fán sok rezgő lélek ég körömnyi láng lidércke lepke A ködben égő domb lebeg virraszt a holt élők felett az élő holtak gyertya-lelke (2986) Balla Kálmán Határ Az égbolt kiontott szürkesége fedi a homorú földeket. Hófelhő milliónyi magvát sötét, nyitott barázdába rázza. Otthontalan igéket a tájba ingázó varjak hintenek. Az erdőket, falvakat a távol szoros karéjba rendezi egy kék mázas fedő peremén. Kintről lassú színek szivárognak, elébe vágva álló tárgyaiknak: ismeretlen évszak színei. Ha felnézek, az egek lehajlanak, s szemem ismét a határon. Lélegző látás a birtokunk. Mint jó szó, úticél, kenyérfalat vagy ki tátott testünk az ágyon: az választ el, amin osztozunk. (1986) 296