Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Márai Sándor Boulevard. Virág vagyok, utcasarkon árul egy nyelvelő erő és színeimet fonnyadt emberek tűzik gomblyukakba, selyemfüggöny vagyok a találkahelyeken és elérzékenyülés a nők retiküljében, autók kereke vagyok és a soffőr beteg szíve, füst vagyok, jöttem és elmúlok, letaposnak és haldokló ékszer vagyok a bankok fulladt safe-jeiben, Költő vagyok és dagadt orral udvarolok és köszönök, mint az automata, ízek gyűlnek fel a számban, pénzzel zsonglírozok és alúlról nézek az emberek szemébe, de a vizek jóságos arca feltükröz engem is és a fiatal kutyák engem szeretnek, Öreg pincérekkel beszélek és reszket a kezem. Hol vagy, ember az emberben, csodálatos pillanat a kanálisok fölött, mikor a szirénák visítanak és a kapucsengők felsikoltanak és a házak homloka sötét lesz és a mellékutcák dohos szobáiban vak kezekkel tapogatózni kezd az öröm, s a rendőr kutyakorbáccsal szegény próféták arcát hasítja, Hol vagy, földindulás, hol vagy, rendetlenség, hol vagy, lélegzet, hol vagy, elektromos fénycsóva a plakáttüzek között, ami lila vonalakkal sisteregve fölrajzolod az égre a boldogság édes reklámjait, egy liliomot, vagy egy meleg kezet, vagy a végtelen térbe vetíted azt a fényt, ami az emberek szeméből árad, s vakít és fáj és gyógyít, mint a rádiumok titkos tüze, Mert a szerkezet pereg még és bírák ítélkeznek komoly pofával, a nőstényállat sziszegve eteti exotikus almákkal a férfit, kárpitosok függönyt szerkesztenek a nap elé, de az áramok megremegnek a gépek ereiben, a rádió tölcsére harsogva ordít bitang gazdái ellen, az elemek elömlenek ostoba játékainkon keresztül, s a tűz melegít és a víz inni ad és a szegény fák vasketrecükben édes, nehéz gyümölcsöt teremnek a fölrepedt aszfaltok fölött, S jövök és elmúlok és nevetek az időben, nevemet láthatatlan tintával írom az ébredő világ vendégkönyveibe, a szivem könnyű és az emberek pulzusát fogom. Áldott légy, láz, áldott légy, rendetlenség, áldott légy, ember az ember mögött, áldott légy, robbanás, ami fölhasítod az ívlámpák üveggyümölcseit és kék virágokat lóbálsz a pólusok pattogó jégtengerei fölött. (2926; 28