Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

így mormolták a kövek és végül és ismét: keresd az Embert, kinek az öröm nem szokatlan... A fal résein bezúgtak a gyászfátyolos mozdonyok, a kohók és a gőzkalapácsok, aranyak és koponyák csengtek s a tarka városok céda üdvözlete megpirongatta szomorúságom; menekülni akartam a szúró magánosságtól, de a falak beszéde fennakadt idegeimen — mondta valaki, álmodtam vagy örökké bennem zengett? előttem hivogató fénybogárként duruzsolt a Világ és futni kezdtem azok felé, kiket az enyémnél nagyobb bánatok pörkölnek... (1922) Darvas János A középkorban is szerettem Voltam vad várúr, vasruhás lovag. Raboltam rabnőt rabló-részegen. Vadásztam sárkányt vad vidékeken. A hírt kerestem és halálomat. És dalnok voltam, apród, csók-lovag. Szerelmet zengtem holdas éjeken. Csókban mondtam el legszebb énekem. És dalba sírtam legszebb csókomat. S zarándok voltam s Máriát imádtam. Utána térdig elkopott a lábam. De el nem mondtam legszebb titkomat. S remete voltam, égtem égi vágyban, A Szűz arcát láttam a halálban És rám borúit nagy, boldog alkonyat. (1923) 17