Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Némítsa el a fénylőn, feketén felém morajló, halálszavú tenger! — S holnapra Szent Ilona szigetén leroskad az utolsó igaz ember. Roudnice nad Labem, 1958 Rácz Olivér Kassai legenda A gyermek megemelte a fátylat. (A Kálvárián a jobb lator keresztjét fény érte, és a néma hársak ijedt szemekkel, dermedezve lesték piros bogarak tarka arabeszkjét.) A gyermek megemelte a fátylat. Omodék dala: Lovunk a régi sírsorok közt vágtat: gyerünk a völgybe, fessük újra át, keverjünk kéket égő vérveressel, ezüst a köd, ha vas hasítja át, keverjünk kéket vérszínű veressel, zengje a kürt az Omodék dalát: Gyönyörű ez a táj, nyomorult, aki fél, lobogó selymeink lengeti már a szél. Vérszínű szirmokat kerget az őszi szél, gyönyörű ez a táj: csupa vér, csupa vér! (A Kálvária meséje: Egyszer járt itt egy ember a réten: sápadt volt ós a homloka vérzett. 140