Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

s száz nép álmai összefonódnak a vén Duna mellett, ős-örök itthoni táj véres, drága ölén. Pozsony, 1957 Ozsvald Árpád Madarak köszöntnek Már észre sem veszed a virágokat, ha fehér szirmot bontnak üde tavasszal. Pedig emlékszel, fürge suhanc korodban a táncoló lepkéknek is örültél, méheknek, bogaraknak. Már nem érzed a zsenge fű szagát sem, tenyérben morzsolt rögnek simogatását. Most, hogy újra itt vagy a természet ölén, égbe nyúló fenyők zúgnak körötted, madarak köszöntnek mint régi barátot, s te, mint üldözött vad, futsz csak riadtan, úgy érzed, védtelen vagy, valahol elvesztetted, mint mesebeli pásztor bűvös igéjét, elvesztetted a mezítlábas legénykét, ki értette a fák, a madarak szavát. (1958) Cselényi László Vándordal Amerre járok almafák dombok puhakék nyári ég Füzek iramló friss patak s a völgyben puha selymű rét Kínálja magát édesen lehelve kósza illatot S este a léha táj fölött merengő büszke csillagok Pompás menyasszony-kórusa talpam sajog az út pora Tüzelte mart a szomjúság s akkor a rét pont mikor a Hegyek mögött az alkonyat megszőtte bíbor bársonyát Keblére hívja jöjj pihenj az utak híres vándorát 134