A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Duba Gyula - Látogatók

Látogatók „... sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól." Hemingway idézi John Donne-tól. I Anyámtól levelet kaptam, melyben hazahív. Majd egy éve láttuk utoljára egymást! Régen nem látogattam meg, nem írok, mi van velem? Az évekkel növekedik köztünk a távolság. Mintha az idővel a kilométerek is szaporodnának, melyek elválasztanak. Azelőtt ő is gyakrabban írt. Megfáradt, és elfogyott a mondanivalója! Sok a munka, írta régen, otthon mindig sok a munka, leginkább ez volt a levelek témája. Azért mindig akadt más hír is, rendkívüli eset, érdekesség, születés, halál vagy látogatás. Valaki hazament, meg kellett említeni, hogy tudjak róla. Én kevesebbet írtam, rossz levélíró vagyok, amit postára adtam, azt is elsiettem. Éppen csak a legfontosabb közlendők fértek bele, elnagyolt, kusza sorok. Ha tehettem, inkább hazamentem, hogy lássuk egymást. Előnyben részesítettem a látogatást. Magamról ilyenkor is keveset beszéltem, szűkszavúan elmondtam sorsom alakulását, anyámat azonban mindig kikérdeztem önmagáról és másokról. Láttuk egymást, ez volt a fontos! Élünk, megvagyunk. Anyám jól bírja magát, étvágya van, csak kevesebbet alszik, mint régen. Néha órákig ébren fekszik, lehunyja szemét, hogy ne lássa maga körül a sötétet és ágya lábánál az ablakon beszűrődő fényt. De rajtam még nem látja az éveket, vagy nem szól róluk, csak azt mondja néha: „Te is benne vagy már a korban...!" Benne vagyok, ismerem be, de még nem érzem, mintha harmincéves lennék! Nem ellenkezik, de nem is mosolyog, csak néz és ingatja a fejét. A szeme fátyolos, mintha a születésemkor látna, pólyás csecsemőnek, és mintha növekedésem különböző időszakai vonulnának a szeme előtt. Nem kérdezem, mit gondol, sejtem, hogy a rég múlt idő kísérti meg. A ritkán látogatók, egymást alig látók találkozásakor kiteljesedik az idő. Az emlékek fontosabbak lesznek, mint a jelen. A jelen múlttá változik, és a jövő képe alig van jelen, halvány, színtelen. De a múlt él, és mindenen eluralkodik. Az emlékek lesznek a legfontosabbak. Felmerülnek az idő mélyéből, élnek és változtatnak, új fényben állítják be a régi dolgokat. 58