A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Álarcok és szerepek

Háromszor huszonnégy órát ült Borowskival szemben, miközben egyre suttogott hozzá... Végül így szólt: — Régi, bevarasodott história, ez, nagyon régi ügy... S az idő hínárja majd mindent magának követel... Pedig jól kijövünk az emlékekkel, amelyeket nem áll módunkban a másvüágra vinni, Borowski... Mert így van az rendjén, hogy egyszer mindannyian útra kelünk... Emlékeztetőül, hogy itt voltunk: hátrahagyunk valamit. Még akkor is itt hagyunk valamit, ha énünk tiltakozna ellene... De sohasem feledjük: egy napon minden véget ér... Úgy bizony! A vele kapcsolatos időm, lásd lejáróban. A kettőzött szereposztásnak nemsokára vége. De hogy ITT VOLTÁL... A falak mintha rájátszottak volna a helyzetre. Egyre püffedtebbre hízták magukat. Kövérségtől csillogtak. Mintha nem is a külvilág elhatárolói lettek volna, hanem jól táplált élőlények. Nodier éppen a konyhába tartott, amikor a szunnyadó felébredt. „Ez igen..." — dörmögte az öregember. — Kialudta magát, uram...? Majd kisvártatva: — Jól érzi magát, uram...? És Borowski... — Hány óra van... Nodier: — Mennyi? Nem tudom. Tény, hogy éjszaka van... 399