A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - Táncika

egy csapat a többiével. Csodálkozva néz a férfi, nem érti, a francia lányok integető keze még felmerül a fejek sűrűje fölött. Ahogy elmúlik a tehetetlenség bénult pillanata, tudja, nincs más, el kell szakadnia a csábító lázas gondolatoktól. Zsákutca. S innen vissza, vissza. Mindez csupán pillanat volt: ahogy a csoportokból kivált a három, a háromból az egy, és ismét összebújtak. Madárlogika. Madarak önvédelme, a szépség játéka, s milyen könnyedén, az; ismerkedés, megérintés, ajánlkozás, tartózkodás, csalogatás — szavak nélkül, mosollyal, az ujjak hegyével. Pedig a terv már készen volt, tánc. Táncolni, az újságíró így szokta, tangóval, szép lassú tangóval, s hagynám, hogy vezessen, kedve szerint, ahogy ő szokta. Legjobban a tangóban érezni a test arányait, a mozgását, s a tangó mindig a leghosszabb tánc, a tangó többirányú kiterjedés... A karmester biztosan nem szereti ezt a táncot, mikor az ujjaival kopog, ilyen lassú ritmusra sohasem vált. A tangó lassú vetkőzés és alkalma a beszédnek, mert a beszélgetés a lélek legfoghatóbb kiterjedése... Én beszélgetni szeretnék a francia lányokkal, próbáltam nekik mutatni: a kisebbségit, én kisebbségi vagyok, persze erre nincs ősösztönös mozdulat, de ez fontos, hogy tudják... A franciák nagy hazafiak, ők forradalmi nemzet, talán ha ezzel kezdtem volna. Nekünk is ez a nagy ügyünk, a hazafiság. Ők tudnának azonosulni a mi gondjainkkal, az ember azt érti meg, akivel azonosulni tud. A mosoly nehezen tud hidat verni közénk, a francia lányok most a pillanat, nem figyelnek bemutatkozásomra; nemzetiségi, magyar. Megmosolyognak. Nem érdekes, nyilván nem történelemórát akarnak hallgatni. A jókedv, a tánc, számukra most ez; a hangulat forrósága, talán most erre tanítják a világot, fütyülnek gondjaimra, a kicsinység gátlásaira nem kíváncsiak. A gondtalanság pillanata ezek a francia lányok. így csak mosolyuk lehet ölelkezés, talán még ez se. Ott áll az egyik kis színpad feljáratánál, az emelvény hátsó falán nagy transzparensen ez áll: Népek táncai — nyilván ez az éjszakai műsor. Látja a francia lányokat, óriási almát rendezgetnek, integet nekik, közelebb megy, s meghajolva utánozza a táncra kérés mozdulatát, de mire kiegyenesedik, a lányok arcát aprócska álarc fedi. Az éjszaka egyik arca eltűnt. Eszébe jut az általa csodált nagy francia, Saint-Exupéry, pilóta és író. Az ég nagy táncosa volt: „a háborúban nincs pásztora a nőknek...", ő írta. Sok mondatát kívülről tudom, némelyiket országhatárokra kellene írni óriási betűkkel. Tragikus alak, újkori tragédiahős volt, az ember tárulni kezd, ha őt olvassa. 39