A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Veszteglők

Veszteglők Túl a harmincon: az ember vágyai már haloványulnak. A reflexek sem a régiek. Eliza a reggeli helyiérdekű autóbuszjáraton utazott, s úgy vélte, távolodóban van valamitől, ami igazából sohasem volt az övé. Az a bizonyos távolodás nem volt más, mint életterének, lehetőségeinek folytonos csökkenése. Lényegében arról van szó — gondolta —, hogy megközelítőleg huszonkétezer alkalommal reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk, majd hellyel kínálva az új nemzedéket átsuttyanunk egy másik, számunkra még ismeretlen dimenzióba. Az életünk ebből a szempontból nem más, mint egyszeri, kötött játék, íratlan és sérthetetlen szabályok tanúi vagyunk. Tanúi annak, hogy sorsunk megannyi morzsalékát leltározhatjuk, vizsgálatunk tárgyául választhatjuk. Ingereink, stresszhelyzeteink óriási mennyiségét is megragadhatjuk, de a lényeges titokhoz sem így, sem úgy nem jutunk közelebb. Itt van például ő: Korcz Eliza, az Állami Utazási Iroda harminckét esztendős, egyetemi diplomával rendelkező alkalmazottja, aki már a saját bőrén tapasztalta, hogy nincsenek ún. ikerhelyzetek. Ültünkből kétszer fölállni vagy kétszer fölszállni a pressvári kétszázhatos gyorsjáratra - nem ismétlődés, nem ugyanaz. Minden fikarcnyi kezdeményezés, sőt a passzivitás is egyszeri és megismételhetetlen. És minden bizonnyal az egyszeriség táplálja bennünk a nosztalgia lángját. E dolgokra oly gyakran gondolt, hogy most, amikor Denis P. Boulanger Los Angeles című könyvecskéjét olvasgatta, inkább a tudatalattija labdázgatott az anyaggal, és — néhány rövidzárlattól eltekintve — figyelmét lekötötte a szerző lírai, de tárgyilagos stílusa. Csupán akkor csúsztatta retiküljébe a könyvet, amikor a Dél-Pressvár esettebb városnegyedét már megkerülte a 206-os járat. Még egy pillanat: amikor az autóbusz — százméteres, balra ívelő — félkört ír le, és ráfordul a hatvanhármas autópályára. 372