A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - A novella tartalma

Ósdi bérházak váltogatták egymást. Vaksi lebujok, skatulyányi büfék, kimérések szeplőzték az amúgy is szeplős sorokat. Wohl gyakran járt errefelé. Imádta a torz életformákat. Besurrant a sikátorokba, és ha szerencséje volt, meglelt egy föld alatti kiskocsmát, magánkimérést. Tétova részegekkel, csatangoló csavargókkal beszélgetett. Könnyű nőkkel ivott. És eközben árgus szemmel figyelt, hogy a látványból a lehető legtöbbet orozza el, hogy a hányaveti világból a legtöbbet tapasztalja. író volt, aki kölyökkorában talán egyet s mást megélt, de ezt sohasem írta meg, mert amikor írni kezdett, már nem volt meg az a korszak, felnőtt volt, s az íróságával elvesztette azt a zsúfolt paradicsomot, amelyből alapozhatott volna. Már írói prizmán át látta a világot, és ez a prizma nem engedte, hogy ugyanúgy hatoljon a dolgok mélyére, mint korábban. A világot fáradtabbnak tudta, mint régebben. A mozdulatokból, a suttogásokból és sikolyokból kiégett valami nagyon fontos. Tamara ott haladt Wohl Eduárd városnegyedében. Az író patyolatleírásokkal fokozta egyre a novellát, és nagy körültekintéssel vissza-visszatért a táska belsejéből hallatszó mocorgásokhoz. (Eszébe jutottak ki-kiruccanásai, amelyeket ő szondázásoknak nevezett. Az asztalon levő jegyzetfüzetébe fölvázolt néhány megírásra váró sztorit, amíg a novellabeli lány rálelt a Dohány utcára.) - Dohány utca VII/B.. — mondta immár ki tudja, hányadszor Tamara. Meglelte a VII-es számú bérházat. A VTT/fi^»lán a? udvarban lesz, gondolta. A kaput rég letépte a szél. A falakról lehámlott a színét vesztett festék. Becsengetett az útjába eső első lakásba. Sokáig csengetett. Wohl leírta a bérházakról gyűjtött tapasztalatait. Majd föltépődött az ajtó, s a küszöbön egy mezítelen vénasszony állt. Wohl is, Tamara is zavarba jött, de az író mégiscsak kikerült ebből a nem éppen mindennapi helyzetből. Életében először érgzte, hogy a „vizeken jár", akár bibliai elődje. Az öregasszony fénytelen szeme a lányra tapadt. Akár egy csáp, gondolta Wohl. - Akar itt valamit? — kérdezte az öregasszony. Kopott és színtelen hajfonata a pucér ülepéig ért. A lány bólintott. - Ezt a táskát kell átnyújtanom a VTI/B-ben lakóknak. - VII/B... Itt, kérem nincsen VII/B... Csupán VII-es számú épület 368