A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa

a néptelen, rezzenéstelen levegőjű utcákon csak a kóbor kutyák és a koldusok mászkáltak, az úton fekete köpenyében, melynek alján már teljesen kiszáradtak a piócák tetemei, megjelent az idegen. Én csak a mennydörgésszerű, vontatott dübörgésre lettem figyelmes, amihez hasonlót csak akkor hallhat az ember, amikor a vihar a feje fölött csap össze, és a lecsapódó tüzes nyelv nyomában a hang is leér hozzá. De amikor megláttam a főtér fölött a gomolygó porfelhőt, rögtön gondoltam, hogy a templommal történt valami, az idegen művével, amely most is úgy áll, mint akkor, pár pillanattal azután, hogy a torony tetején álló hatalmas rézkereszt rázuhant a tetőszerkezetre, és azt keresztültörve, magával rántva a gerendákat, a freskókkal díszített boltíveken át bezuhant az oszlopos főhajóba, összetörve a padokat, a festett, matt szobrokat. Mindenki egyértelműen azt állította, hogy az idegen tette ezt a szörnyű bosszút, hogy megakadályozza a lány házasságát, aki megcsalta őt, s ezt nem tudja elviselni, és mindent el fog követni, hogy boldogtalanná tegye. Egy pillanatra eszembe jutottak a virágzó eperfák, amelyek termését lerágták a férgek, és láttam az idegen arcát is, amint belép az üres kőházba, elképzeltem magamban, ahogy most átkot szór mindenre, mert életszükségletévé tette a bonyodalmat, az önámítást, a legendákat, amelyek körülvették, és most olyan volt, mint a kisgyerek, aki szenved, ha a többiek nem sajnálják, és végtelen szerencsétlenséget érez, hogy nem csinálhatja azt, amit ő akar. Eszembe jutottak a híresztelések a szalma Krisztusról, aki nem tud védekezni, mert nincs ereje, csak szenvedni tud, és elviselni júdáscsókjait. Nincs szándékomban véleményt alkotni, mert már úgy sincs senki, aki ezt értené, de úgy érzem, hogy csak én gondoltam arra, hogy az idegen azért is visszatérhetett, mert nem bírta ki a lány nélkül, és tudom, hogy ez csak nekem jutott az eszembe, s a többiekben kialakult véleménytől távol állt ez a gondolat. A katonatiszt még azon a napon elhozatta bajtársait, akik habos szájú, verejtékben fürdő lovaikon vágtattak be a főtérre, hogy ha kell, fegyverrel szegüljenek ellen az idegen ármánykodásainak, amit igen valószínűnek tartottak, ugyanis az idegen házából latin nyelvű beszédet lehetett hallani azok után, hogy a katonatiszt mindenki nagy megelégedésére bejelentette, hogy az esküvőt másnap reggel mégis megtartják a templom mellett. A férfiak fejszékkel, fűrészekkel elmentek az erdőbe, hogy kivágják a legnagyobb fát, amiből keresztet ácsoltak volna, hogy alatta a pap áldásával a pár keresztény módon hűséget fogadhasson egymásnak. Este, amikor az utolsó disznó vagy barom üvöltése is beleveszett a hegyek sötét tömegébe, és a borospincék mélyén az utolsó hordót is előkészítették már, az 359