A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa

A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa A kis piros autóbusz hatalmas hűtőházzal, poros ablakokkal, a tetejére felszíjazott barna disznóbőr bőröndökkel befordult a főtérre vezető útra. Hörgő, gőzölgő motorja felriasztotta a békés öszvéreket, a szunyókáló kutyákat, akik nekirohantak a kerítésnek, és vad csaholással kísérték az autóbusz útját a főtér közepéig, ahol motorja egy utolsót horkant, majd megállt. Az eseménynek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Már messziről látni lehetett, hogy turisták. Most ősszel, hogy befejeződött a nyári idény, a nyaralók és a turisták elindultak ugyanazon az úton visszafelé, amelyen hetekkel, hónapokkal ezelőtt jöttek, az ébenfa színű hegyszorosok, kopár lankák, kimerült szántóföldek között. Ide elég gyakran begördülnek cifra, hatkerekű, az utazási iroda címével ellátott, sötét ablakú autóbuszaikkal. A turisták mindig egyformán viselkednek. Megvárják, amíg az autóbuszok körül elül a kavargó porfelhő, míg a kutyák kicsit elcsitulnak, aztán az idegenvezető a busztársaság átizzadt egyenruhájában feltépi az ajtót, és úgy lép szülőföldünk porába, mint egy hódító. Utána, mint az özönvíz, tarka ruhákban, napszemüvegben, nyakba akasztott fényképezőgépekkel, galambszürke bársonykalapokban, aranyvégű amerikai cigarettákkal kirajzanak a turisták is, és mint elszabadult zsoldoshad, érdekességekre éhesen megszállnak minket. Legtöbben természetesen a sok üléstől elcsigázott, nehezen engedelmeskedő tagokkal, egymást hátba veregetve, szaporán elindulnak a kocsma és a mellette álló nyilvánosház felé. Azok, akik valamire tartják magukat, erőltetett, megvető arckifejezéssel néznek a máris vedelő, a kurvákat szemérmetlenül hajkurászó társaik után, és műértő szemmel vizsgálni kezdik a közelben álló megrozzant templomot. Szótlanul, áhítatot színlelve kukkantanak be a hosszában elrepedt homlokzat alatt szerényen, dísztelenül meghúzódó, sarkig kitárt kapun, és nyilván elcsodálkoznak azon, hogy a főhajó szőnyeggel borított padlózatáról, a szúette széksorok közül feltekintve láthatják a kék eget, a felhők fehér csücskeit, és feltehetően nem tudják összeegyeztetni a frissnek tűnő sebeket a falakon, a gerendákon és az orgonán az oltár késő barokk aranyozott 353