A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

rendben a szeme, mikor megfordulva egy fénypontot vett észre az éjszakában. Lehunyta fájós szemét, de az egészségessel is látta a fényt, s ettől nagyon megrémült, mert a boszorkányok bűbájosságát vélte felfedezni a testrészekkel teli véres kondért. Közelebb lopakodva azonban látta, hogy a fényforrás egészen biztosan nem tábortűz, mert erőssége nem változik, hanem valószínűleg egy ablak négyzetén kiszűrődő lámpa fénye. B. B. a boldogságtól, és a nem várt szerencsétől megrészegülve kezdett rohanni a fény felé, mint valami esetlen vacsoravesztő lepke, időnként teljes hosszában elnyúlva az alattomosan meglapuló gödrökben és sír keretekben, de látva, hogy a fény nem fut előle, mint lápok üdérce, megsokszorozódott ereje és akarata. Tenyerét üvegcserepek szántották, arcába pókok dobtak hálót, ruhája zöld volt a fűtől, sáros a ragacsos földtől. A fényhez közelebb érve megállapította, hogy egy ház földszinti szobájában világítanak. Örömében egészen az ablak aljáig akart futni, hogy láthassa gyötrelmeinek megszabadító j át, de egy nem túl magas léckerítés megakasztotta. Mint fuldokló a levegőt, szívta magába a fényt, és bentről, nagy örömére, beszélgetés foszlányait vélte kiszűrődni. Egy férfi és egy nő fáradt, öreg hangját hallotta. Átugrott a kerítésen, és a ház ajtajához sietett. Az ablakból kiszűrődő fényből egy kevés a járdára is vetődött, így megállapíthatta, hogy eléggé megviselt állapotban van, bár megpróbáltatásai után azon is csodálkozott, hogy egyáltalán életben maradt. Odaállt a küszöbre, és restelkedve bekopogott. Odabent a beszélgetés ugyanolyan álmosító egyhangúsággal folytatódott, mint kopogása előtt, így arra következtetett, hogy esetleg nem hallották meg a kopogtatást. Újra bekopogott, ezúttal már erősebben. Szívverése felgyorsult, mert bent a beszélgetés folyt ugyan tovább, de csoszogó léptek közeledését hallotta, ruha súrlódását. Már-már újra ökölbe szorította a kezét, hogy megzörgesse a nehéz, vasalt ajtót, mert számára minden pillanat órák hosszára nyúlt, mikor az ajtó sarkig kitárult. A vakító fényárban először senkit sem látott, és csak másodpercek múlva tudott kihámozni egy torz árnyékot, amely az ajtólap mellett álló öregember testétől eredt. B. B. nagyon elcsigázottan nézhetett ki, mert az öregember úgy engedte be a szobába, hogy nem kérdezett tőle semmit. A szobában, mikor az ajtó becsapódott háta mögött, látta, hogy egy csúf vénember áll vele szemben, aki szőrös mellkasával a megtévesztésig hasonlít a boszorkányok mesteréhez. Az öregember a továbbiakban ügyet sem vetett rá, hanem egy szál bő gatyájában visszacsoszogott a székéhez, majd lábát sziszegve belemártotta a gőzölgő vízbe. Bár B. B.-t nem kínálták hellyel, leroskadt az öregemberrel szemben az asztal mellé. 336