A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Talamon Alfonz - A képzelet szertartásai
ülő emberek egy sávja eszeveszett sikítással lehajlik a padsorok támlái közé, akár a hullám, utat nyitva ezzel a fekete, ebben a pillanatban még meghatározhatatlan repülő tárgynak, amely feltartóztathatatlanul közeledik feléd, s abban a pillanatban, amikor megpróbálok én is a többiek példájára elhajolni, kezemet ösztönösen fejem elé tartani, alig hallható sikítással, ahogy büntetésem beteljesedésének elkerülhetetlen végrehajtóját fogadom, felrémlik előttem a szárnyaló, vijjogó test, amint kiválasztva célját, tehetetlenséged kihasználva, nem rám, hanem rád csap le, miképpen talán azt zsigereid legmélyén az elejétől fogva sejtetted, s üvöltve, mint akit parázzsal hintenek meg, pattansz ki a padból, eszedet vesztő fájdalomtól űzetve rohansz neki a templom hátsó falának, és csak ott tudod fetrengve kicibálni hajadból a fürtjeidbe csimpaszkodott állatot, amely torz és csúf, mintha egyszer volt szerelem visszajáró kísértetének vérfertőzéséből fogant volna rég elsárgult naptárlapok közt lapuló emlékek mostohájaként, de te mereven bámulod, akár egy végtelenül bonyolult félreértésből adódó nem kívánatos következmény kézzelfogható bizonyítékát, csodálkozó, rémüldöző emberek izgatott, gyors hadarásainak közepette emelem a karmolászó, verdeső szörnyszülöttet áldozati állatként az oltár felé, diadalittasság és bizonytalanság nyálszegény szájízével, s meghűl bennünk a vér, mikor észrevesszük, hogy a baldachinos jezsuita főoltár apszisa üres. 323