A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

Végigfutott a hátamon a frász. Gondolatban már én is ott gubbasztottam a smuk mellett a szomszédos cellában, a priccsen. Pedig, hála Juditnak meg Kucsinkának, semmi közöm sem volt még az ügyeihez. — Miért? — Feljelentették. Te tudtad, hogy Kislány Bácsit annak idején miatta hurcolták el? Eltátottam a számat. — Bizony — mondta Kucsinka. — A te smukod fújta be. Jutalmul ő kapta meg Kislány Bácsi házát. Kikiáltási áron. Bagóért. De sohasem költözködött be a házba; annál több esze volt. Nyomban eladta. Nem kikiáltási áron. — Honnan tudod? — A Gazdától. Emlékszel még a Forrás utcai törökök Gazdájára? — Mi van vele? — Ő vásárolta meg a házat. Ezt a részét mindig is tudtam a dolognak, noha a Gazda sem lakik a házban: bérbe adta. A többit két napja szorongattam ki a Gazdából. O most tisztes dolgozó. A malátagyárban melózik, és boldog volt, hogy megnyilatkozhatott. Tudni sem akar többé a múltról. Viszont a te ürgédről sok mindent eldalolt. Megnevezte a szenvedő alanyokat meg a felkutatható tanúkat is. Rendes fickó a Gazda, ha az ember ügyesen beszélget vele. Szépen dalolt. A fele is elég ahhoz, hogy a te ürgéd egy-két évig ne fuvarozzon senkinek. A hadseregnek sem. A civilszállításokra se legyen gondod — vágott felém Kucsinka a szemével, s a csípős hangjából most még határozottabban érezni lehetett a szüvóriumillatot. - Mi van az állásoddal? A tanárit gondolom... — Már jelentkeztem az iskolaügyieknél — mondtam, mert így is volt. Közben volt némi újabb vitánk az ügyről otthon is, de ezt nem kötöttem Kucsinka orrára. - Szeptembertől tanítok — mondtam. — Jöhetsz hozzám esti iskolába: az is nyílik... Kucsinka nem válaszolt: beleköpött a híd alatt lassan tovafolydogáló kis folyóba. De nekem ekkor valami egészen más villant át az agyamon. — De ki a fene jelentette fel a tagot? Pontosan most? - kérdeztem némi mellékzöngékkel a torkomban, mert akkor már erősen restelltem, hogy én is tárgyalásokba kezdtem az ürgével. Illetve ő kezdett velem, de ez most egyre ment. Az én számomra a lehető legalkalmasabb időben gombolták be, gondoltam, és nem tudtam, nem borult-e vörösbe a képem a holdfénytől sugaras sötétben. — Ki jelentette fel? A Gazda? Vagyki? — Látod, milyen marha vagy? - kérdezte Kucsinka lágyan, álmatagon. - Hát én - mondta nemes egyszerűséggel. - Jössz egy pofa sörre? 314