A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

úgy, könnyedén, a nyitott ajtó felé tartottam a borítékot. Gyöngyén átlátszott rajta a százas kellemetes tájképe. De nem egy darabé: tapintásból ítélve legalább három tájkép volt a borítékban. Kéthavi fizetésem. Igen, csakhogy ez már nem az a hadsereg. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy ebből a hadseregből már mind egy szálig kiradírozták a maguk zsebére dolgozó géhásokat. Még túlságosan közel vagyunk a múlthoz. Kucsinka feltápászkodott. Indulni készült. A magasból pillantott le rám: — Szóval? Nem válaszoltam. Pedig volt itt még egyéb is. A tag öt darab ezrest kért előre üzleti befektetés, letét, haszonrészesedési alap fejében és címén. Nagy pénz volt az azokban az években. Erről viszont eddig még nem szóltam Kucsinkának. Csakhogy Kucsinka mintha olvasott volna a gondolataimban. — Mondd csak, Torek — kérdezte nyájasan —, és tulajdonképpen mire föl vesz be téged a tag a buüba? Csak úgy, a szép szemedért? Vagy ez még mindig az alagúti szívesség viszonzása? Megette a fene. Kucsinka mindig tudta, hol rejtőzik a kukac az almában. — Öt lepedőt kér — mondtam mogorván. — De ilyen arányban számoljuk el a haszonrészesedést is. A fizumon kívül. Kucsinka füttyentett. Öt lepedő — de ezt már mondtam. — Szép — jegyezte meg Kucsinka szárazon. Aztán, csak úgy mellékesen, megkérdezte: — Meddig kell választ adnod? Vagy talán már lekötötted magad? — Semmit sem kötöttem le — mondtam mérgesen. — A jövő hétvégéig kell döntenem — mondtam híven az igazsághoz. Azt viszont nem árultam el, hogy addig kell előteremtenem a dohányt. Judit eleinte hallani sem akart az egészről, de aztán hajlandó volt két darab ezrest feláldozni a félretett, kevéske pénzből. A többit még fel kellett hajtanom. Kucsinka közömbösen bólintott. — Jó. Addig még találkozunk. Addig még én is körülszimatolok — mondta hanyagul. — Ismerek egy-két tagot a szakmából. A szállítók, fuvarozók közül. De egyet ígérj meg nekem, te balfék — mondta jóságos, atyai képpel. — Addig kerüld el a smukot. Ne szövegelj vele. Tartsd be a határidőt. És várj, amíg jelentkezem. Egy azonban holtbiztos — mondta még jóságosabb képpel. 312