A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

egészből egy szót sem. Ez az egész úgy hangzott, mintha holmi eszement félkegyelmű agyalta volna ki, egy különösen elborult pillanatában. Aminthogy úgy is volt. De Kucsinka azért megmagyarázta: — Apja, anyja zsidó volt. Ő is. Aztán egy szép napon, úgy harminc évvel ezelőtt elhatározta, hogy nem lesz zsidó. Addig járt a Kispipába, az urak közé, amíg megtetszett neki a Kálvin téri templom. A törzsasztalától pontosan a templom bejáratára látott. Sokan jártak oda a városházi urak közül. Nemcsak a Kispipába; a Kálvin téri templomba is. így aztán Kislány Bácsi elhatározta, hogy ő is kálvinista lesz. Ev. ref. Tutira. Csak éppen elfelejtette értesíteni az elhatározásáról az illetékes egyházközségeket és hivatalokat. Noha — ha szabályszerűen csinálta volna, ezeknél az állatoknál az sem sokat segített volna rajta. De ő csak annyit csinált, hogy minden személyi okmányába, iratába, kérdőívébe szépen beírta a megfelelő rovatba, hogy ev. ref. Születési bizonyítványt is csinált magának. Elvégre azért volt irattáros. Szegény marha. Adjatok egy cigit. Sohasem láttuk többé Kislány Bácsit. Cukorkát sem kaptunk tőle. De akkor már nem ezért voltunk csalódottak. Olykor még eszünkbe jutottak Vojna úr szavai: „Megrontja a gyerekeket! De mi akkor már tudtuk, hogy a gyerekeket nem Kenderfi Jenő rontotta meg. Vojna háztulajdonos úrnak még a háború legelején lebombázták az egyik házát a széplányok utcájában. Vojna urat ettől megsimította a guta. De életben maradt. II KUCSINKA Amikor Kucsinkát megkérdeztem a dolgok felől, Kucsinka először nem válaszolt. Kedvetlenül vonogatta a vállát, ültében leszakított egy fűszálat, elgondolkozva rágcsálni kezdte. A Víztorony tövében ücsörögtünk, mint ahogyan általában fontos megbeszélések vagy még fontosabb, gondtalan henyélések alkalmával szoktuk. — Mégis, te mit gondolsz? — kérdeztem még egyszer, mert mindig sokra becsültem Kucsinka véleményét. Belevaló fej volt. Nem faggattam, nem hergeltem, hogy „Na ugye, te sem tudod! Most pofázz, ha tudsz..." 304