A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - A konda

A dallamos, kedvesen rosszalló figyelmeztetés nap nap után elhangzott a hátuk mögött; gömbölyded, mosolygós háziasszonyuk ilyenkor hozta be szobájukba a bögre lehűtött aludttejet, tejfeles túrót, korsó írót, máskor friss gyümölcsöt, friss sütetű kenyeret — nehogy vacsoráig éhen haljanak — ... hiszen olyan soványak mind a ketten, tisztesség ne essék, akár az agarak... De majd én felhizlalom a tanár urakat, ne féljenek... Hát mégsem teszik be azt az ablakot?... Tanár urak!... Tanár urak!... A szelíd korholásból leplezetlenül kihallatszott a tanár uraknak kijáró, feltétlen tisztelet — a városka neves polgári iskolájának a tanárai rangsorban körülbelül a harmadik fokozatot foglalták el a város előkelőségeinek a listáján —, de kihallatszott a különféle csodabogarak különös hóbortjait bölcsen tudomásul vevő enyhe lenézés hangja is: lám, a segédjegyző úr télen-nyáron sárga lovaglócsizmában, a kezében kurta szárú lovaglóostorral feszít végig napjában háromszor-négyszer a főutcán, noha emberfia még sohasem látta lóháton. Legfeljebb a csizmája szárát meg az útszéli kórót, bogáncsot csapkodja az ostorával. Ezek itt meg minden áldott nap nyitott ablaknál lesik a konda vágtatását: furcsa gusztusuk lehet, hogy örömüket lelik ebben az orrfacsaró bűzben. Csakhogy a tanár urak városi szülöttek voltak: kifejezetten élvezték a fergeteges látványt és a konda csípős, meleg szagát. Az udvar közepén álló, terebélyes eperfa alatt csipegető csibéket. A megfontolt, lassú léptű kotlósokat és a fennhéjázó, hetyke kakast. A küszöb előtt heverésző, méltóságteljes, nagy, fehér komondort. És a pápai kamarás úr — háziasszonyuk nyelvhasználata szerint: a komorás úr — szépséges teheneit. A városba érkezésük utáni második napon ez volt a legelső, megkapó, szívet melengető élményük: a kamarás úr tehenei. — Holnap este nyomban menjetek el tisztelgő látogatásra a kamarás úrhoz — figyelmeztette őket Rogóczi tanár úr. Rogóczi tanár úr nem volt papi ember: ő volt az igazgatóhelyettes. — Majd összeírom a többi előkelőségeket is. Van névjegyetek? Jó. Van egy-két tekintélyesebb ház, ahol elegendő a névjegyeteket leadnotok, de a legtöbbjüknél személyesen kell majd tisztelegnetek. Elsőnek természetesen a kamarás úrnál. A legalkalmasabb úgy este hat óra után. Akkor már rendszerint vége a fejésnek. Ezt első hallásra nem értették meg; csak később vált számukra világossá a dolgok összefüggése és jelentősége. Rogóczi igazgatóhelyettes úr pedig folytatta: — A névjegyeteket már délelőtt adjátok le: a kamarás úr holnap nem 261