A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Mács József - Égig érő palatábla

ideig hallgatta is, mintha értette volna, aztán egyszer elaludt az ölében, másszor meg kibújt a karjai közül, s játékot keresett magának. Pedig szereti őt az unoka, abban semmi hiba. Ragaszkodik hozzá. Ő sem adná a világért sem. Annyira a szíve szerint való. Mert ő nem is okolható semmiért. Mint ahogy a nagyapja sem marasztalható el azért, hogy a republikában nem tanult meg csehül. Annak kell a több nyelv, akinek hozzátartozik a hivatásához, nem a falusi embernek. A gyerek persze más. Tudnia kell az apja, anyja nyelvét, ha vegyes a házasság. Ha csak az egyiket ismeri, megrövidül szegény. És az elégedetlen fejcsóváláson nem akadhat fenn senki. Az ember haláláig tesz-vesz, javítja, eligazítja a dolgokat maga körül. Kidőlőfélben a kerítésoszlop? Helyére állítja. Eltört a cserép a tetőn? Újat rak a helyére. De ha a világon van javítanivaló, azt is végezze el. Ami rosszat lát, változtasson rajta. Ha a nagyapa nem érti az unokáját, ott nyilvánvaló a baj. S az orvoslás az ember dolga. Az emberé meg a padlásról lehozott palatábláé. Arra ocsúdik az öregember, hogy darazsak dongják körül. Elhessegeti őket, és mereszti a szemét, honnan repültek fel, melyik cserép alatti fészekből. Homály fed mindent, meg már a látása is gyöngül. A szemüvege ott hányódik a kredencen. Nem szereti. Csak akkor teszi fel, ha televíziót néz. Jó, hogy talált palavesszőt. Krétával körülményesebb volna az írás. Meg utazni kellene érte a városba. Üggyel-bajjal, négykézláb állva egyenesedik fel, nagyot fúj, pihen. Közben forgatja a szemét, mit kellene még levinni a padlásról. De nem akad meg semmi szükséges dolgon a tekintete. Jobb híján a cserepeket tapogatja meg. Jól ülnek a tetőn. Eshet, zuhoghat, nem ázik be a padlás. Az ám, a tető! Meg a cserép! Ha már feltörte ide magát, ne menjen úgy le a létrán, hogy nem emeli fel valamelyiket. Gyerekkorában akárhányszor kísérte fel apját a padlásra, mindig felemelte, és szétnézett a magasból. Ha ügyetlensége folytán lecsúszott a cserép, és földet érve összetört, a nyakleves sem maradt el. Olyankor még a könny is kibuggyant a szeméből. A feje fölött levő cserepeket nyomja föl, s támasztja ki a palatáblával. Jó kitekinteni a cserép alól. A dombok hajlanak, mint a hintaszék. Mögöttük végtelennek tetsző erdő barnállik. A délelőtt csendjében jól hallani a kakukkszót. Ha távcsöve lenne az öregembernek, jól megfigyelhetné vele a vadak útját, a madarak röptét. A gépjárművek forgalmát azonban nem követhetné. A főút csak metszi a falut. A cserép alól a temetőre is rálátni. Az akácfák alatt sírhantok, fejfák. Öreg ember nem néz szembe szívesen a halál utáni örökös helyével. De szabadulni sem tud 254