A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Mács József - Haldoklás
Megrövidítette őket két zsák cukorral és egy hordó petróleummal. És hogyan néz a tanító, a jegyző és a csendőrlaktanya-parancsnok szemébe, ha rajtuk is erőt vesz a háború okozta félelem és tehetetlenség? A lányai nyugodtan aludtak, élték felhőtlen életüket, ő meg csak vergődött, forgolódott, felébresztette a feleségét, aki mindjárt meg is kérdezte tőle: — Mi bajod? — Az a bajom — motyogta a felesége fülébe —, hogy a lejtőn nincs megállás! A pap megint elfurikolt egy hordó petróleumot. Én ebbe már belebolondulok! — Szamár vagy, ha a szívedre veszed. — Annyira a szívemre veszem, hogy már holnap írok Pestre, helyezzenek el innen. Nem jó itt nekem. Semmi kedvem földre szegezett tekintettel állni a vásárlók előtt. — Ahogy gondolod — hagyta rá a felesége. Hiába hunyta le a szemét, nem tudott elaludni. Hajnalban felkelt, sötétben magára kapkodta a ruhát, és a bolton keresztül, ahol papírt, tollat vett a kezébe, kivonult a konyhába, és megírta a levelet a Hangya Vezérigazgatóságnak. A kérelem igazi okát persze elhallgatta. Azzal a semmitmondó érvvel okolta meg távozási szándékát, hogy nem jó az üzletvezetőnek sokáig egy helyen maradni. Az új söprű jól söpör igazságára hivatkozott, és megtoldotta azzal, hogy lehetőleg Ózd környékén, az édesanyja és testvérei közelében szeretne elhelyezkedni. Türelmetlenül várta a választ. Közvetlen a karácsonyi ünnepek előtt meg is jött, és amikor újabb lehetséges álláshelyének a nevét is kiolvasta belőle, nagy ajándéknak tekintette a küldeményt, csak azt sajnálta, hogy nem dicsekedhetett vele boldog-boldogtalannak. Otthon is csupán a feleségével oszthatta meg az örömét, a lányai fintorogtak, semmi kedvük nem volt megválni Ökröshorváttól, ahol felcseperedtek. A Hangya Vezérigazgatóság levelében az állt, hogy a lehetséges új állomáshelyen nincs a bolthoz és a kocsmához lakás, de megüresedett családi házról tudnak. Egy jegyzőé, akit azért helyeztek el onnan, mert állítólag rokonszenvezett és kapcsolatot tartott fenn a visszakerült terület környékbeli kommunistáival. Talán nem is volt magyar, a néhány Magyarországhoz csatolt szlovákkal a nyelvükön beszélt. A távozó jegyző egyik szomszédját bízta meg a ház eladásával. Haraszti volt az új állomáshely neve, Ózdhoz is közel. Nem volt előtte teljesen ismeretlen. Egy olyan vasutas élt a szomszédságában, aki az első világháború után önként és véglegesen elhagyta az akkor Csehszlovákiá231