A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Mács József - Haldoklás
és a gyötrelmét is mintha mindenki látta volna, aki a pult másik oldalán szemben állt vele. A felesége vette észre leghamarabb, hogy szenved, s nem hagyott neki békét, amíg be nem avatta őt a titkába. Aztán nevetett rajta, hogy semmiség miatt emészti magát. Nem idegennek adta azt a két zsák cukrot, hanem a felettesének. Talán meg is békült volna a cselekedetével, mert háború ide, háború oda, a bolt még mindig jól jövedelmezett, a haszonból tűzoltószertárt építettek, meg harmóniumot vettek a református felekezeti iskolába, fény ragyogta körül, szemben és a háta mögött is dicsérték, soha ilyen boltosa nem volt Ökröshorvátnak, és soha ilyen kocsmárosa, jó alföldi borokat mér, és legalább tízféle pálinkából válogathat a vendég. A pap azonban gondoskodott róla, hogy már soha ne béküljön meg a lelkével. Igaznak bizonyult a mondás: ha ujjadat mutatod, kezedet kéri. A lelkek pásztora újra megjelent nála, közvetlen záróra után. Annyira udvarias és előzékeny volt, hogy a redőnyt is majdnem ő húzta le helyette. Meg is tette volna, ha fejét rosszallólag megcsóválva rá nem szól a papra: — No de tiszteletes úr! Még én vagyok a boltos! Igencsak feje tetején már minden, ha az Isten földi szolgája végezné a boltosi teendőket, mert akkor nekem meg áldoztatnom kellene a híveket az Úrasztalánál — fordította tréfára a szót. — Okos ember maga, Kovács úr! Nagy szerencséje Ökröshorvátnak, hogy ilyen üzletvezetőt kapott... Mindezt a pap a vasredőny lehúzása után mondta, a szabad ég alatt. És folytatta az elkezdett dicséretet, s ő zavarban volt, szégyenpír égette az arcát, nem tudta, mitévő legyen, a földet rugdossa-e cipője orrával, vagy lehajtsa egészen a fejét, mintha a világ minden bűnét magára vállalva most esdekelne bocsánatért, s azt sem volt képes határozottan eldönteni, hogy zsebre dugott vagy hátra fűzött kézzel hallgassa-e a papot, akiből szakadatlanul zuhogtak rá a tömjénező szavak. Sok minden megfordult a fejében, míg a tiszteletes urat hallgatta, legfőképpen pedig az, hogy ha sógora, illetve a nővére nem ültetnek bogarat a fülébe az üzletvezetőséggel, mára őt tette volna az élet csúszó-mászó féreggé, és úgy képzelte, hogy ha lenne egy olyan égig érő létra, amelynek a fokain a világ minden élőlénye elférne, akkor ő biztosan a legalsó fokán állna, beláthatatlan messzeségben paptól, jegyzőtől, tanítótól, csendőrlaktanya-parancsnoktól és mindenkitől, így meg mintha a pap és a többi úr állna a létra legalsó fokán, s ahányan csak vannak, mind felnéznek rá. Már bánta, hogy könnyelműen engedékeny volt az első két zsák cukornál. Nem lett volna szabad belemennie a szégyenteljes játékba. Ha 229
