A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Mács József - Haldoklás

nehezednek a szemére. Aludni lenne jó, így a falhoz támaszkodva, beleolvadni a szürke vakolatba, malterrá átlényegülve beleveszni az örökkévaló anyagba, ne maradjon nyoma annak, hogy itt élt valamikor. Ne írhassa senki rejtélyként a fejfájára: született 1907-ben Ózdon, meghalt 1987-ben Loketban... Csak ez a csend ne fojtogatná, csak ez a kihaltság ne lenne annyira ijesztő! Azt sem bánná, ha gyermekek és felnőttek állnák körül, és kinevetnék, vagy szemtelenül leköpködnék, mint olyat, aki soha nem tartozott egészen közéjük, csak történne már valami. A súlyos csend, az elmúlás ijesztő csendje be akarja szakítani a dobhártyáját. Embernek, parányi élőlénynek is mindent abba kell hagynia egyszer. Úgy alakult az ő élete is a harmincas években, hogy a hegedűt félretetette vele. A kutya is akkor bolondul meg, amikor a legjobb dolga van. Őt is akkor fogta el megint a nyugtalanság, amikor Zománcról visszatérve jó állást kapott avasgyár főműhelyében. A nővére ültetett bogarat a fülébe, aki egy üzletvezető felesége volt. Ne járjon gyárba, többre megy egy jól menő üzlet vezetésével! Sokáig habozott. Bizonytalanította a döntését, hogy harmincban megszületett a kislányuk, Lilla. Már érte is felelősnek érezte magát. A mesterségét tudja, a kereskedést meg tanulnia kell, de kitől leshetné el a csínját-bínját? A kis falusi fogyasztási szövetkezetekbe egy ember kell, nincs segéd, inas, csak a feleség vagy a gyermek segíthet. Sógora és nővére közös erővel végül meggyőzték, s feleségével beköltözött az ökröshorváti Hangya szövetkezet lakható részébe, egy nagyobb és egy kisebb szobából álló lakásba, amelyből ajtó nyílt a konyhába, az üzletbe, s onnan tovább a kocsmába. A szövetkezeti épületnek és raktárnak nagy, tágas udvara volt, könnyen megfordulhatott rajta a szekér, a sok szárnyas is jól elfért a kerítésen belül, s a konyhától legtávolabb eső részen veteményeskert volt, mellette fatartó, sertés- és tehénistálló. Úgy érezte, mintha az ígéret földjére érkezett volna. A vasgyár olajfoltos munkaruháját fehér köpennyel váltotta fel, s eündult az új, ismeretlen úton. Nem volt nehéz a kezdés. A sógora és a nővére ellátták tanáccsal, miből mennyit rendeljen, hogyan mérjen és kezelje a kasszát, hogyan védekezzen az üzletvezetők legfélelmetesebb réme, a pusztulást jelképező mankó ellen. Ment minden simán, nem gondolta volna, hogy olyan könnyen beletanul az új mesterségbe. És hát a rang! Mintha közlegényből egyszerre századossá léptették volna elő. A pap, a tanító és a jegyző társaságába került, s nem győzött eleget csodálkozni azon, hogy a falunak ezek az előkelőségei hitelre vásárolnak nála. Kóstolgatni kezdte azt 225