A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - Metszéspont

autókáztak, és egy kis falu mellett egy aranyos barna bundájú fiatal kutyát találtak, amelyet magukkal is hoztak a városba. Mivel azonban tovább nem tudtak vele mit kezdeni, a szálloda mellett szabadon engedték. Az egyik nő mindenáron meg akarta keresni a kis ártatlan jószágot, mert ő imádta a kutyákat, neki is volt otthon egy német juhásza, amelyet Bárónak nevezett. Később már az italok képezték a fő témát, és a sokadik pohár után a harmadik nő bemutatta hasbeszélő tudományát. Mély, reszelős férfihangon tudott káromkodni, amin a két külföldi nagyon jól mulatott. Elképedve nézték a száját, és a rámenősebb arra gondolt, milyen száraz, érdes nyelve volt a nőnek, mikor az illemhely előtt megcsókolta. Ilyet még életében nem látott. A pincérnő mosolyogva hozta a következő italt. Az egyáltalán nem magányos nő aznap este a szállodával szemben lévő színházban Csehov Három nővérét nézte meg újdonsült barátja társaságában. A hófehér lepedőkkel letakart székek, asztalok sugallta másik világ ábrázolását ügyesnek, bár nem éppen eredetinek tartotta, s nagyon örült, hogy véleménye egyezik a barátjáéval. Később, mivel a teremben nagyon hideg volt, ő is, mint a többiek, kivette bundáját a ruhatárból, és az utolsó két felvonást beöltözve nézte végig. Majd átfutottak az utcán a szállóba, és miközben kipirosodva, nevetve elővették kulcsaikat — egy emeleten laktak —, meghallgatták a portás beszédét a legazemberezett fűtőkről, akik nem veszik figyelembe, hogy egy világvárosban dolgoznak, és most ezek az épületek, igen, a szálloda is a színházzal közösen van fűtve, és még más épületek is, mint például a... A nő figyelmetlenül és elkedvetlenedve hallgatta a portás szövegét, érezve, hogy annak fogalma sincs a körötte zajló élet rejtelmeiről és veszélyeiről, s tekintete végigsiklott a kényelmes bőrfotelokon, amelyekben már napok óta azt a három csúnyácska, sunyi pillantású kötögető nőt látta, akik mintha egy hatalmas burokban élnének ismeretlen rendeltetésű ruhadarabjaikat kötögetve, távol a túloldalon lévő színháztól, a portástól, a fűtéstől, és tőle magától is. Mintha egy állandóan önmagához visszatérő történet hősnői lennének, amelyben nincsenek más problémák az általuk elképzelteken kívül. Merengéséből a férfi riasztotta fel, aki gyengéden belékarolva a felvonóhoz vezette, és csak amikor rájuk zárult a kis ablakos ajtó, jutott eszébe, hogy önmagukhoz visszatérő történetek tulajdonképpen nincsenek is... 219