A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - Álarcok kora

A Halál maszkja volt. Azok hagyták itt, mit csináljunk vele? — olvasta anyja ajkáról. Megvonta a vállát, majd az anyjáéval szomszédos hálószobájába vitte a maszkot, és az asztalára helyezte... Éjjel arra ébredt, hogy anyja rángatja, és az éjjeli lámpa halvány fényénél azt olvashatta le ajkáról, hogy álmában beszélt! Rendkívül izgatott lett, és újra és újra rákérdezett: — Valóban? Igazán? — Igen, igen — bólogatott boldogan az anyja —, hangosan beszéltél, megszólaltál, mondtál valamit, de nem értettem pontosan, mit! Több sikertelen kísérlet után azonban be kellett látnia, hogy továbbra sem tud beszélni, és ugyanolyan süket, mint volt. Kiküldte az anyját, de nem tudott elaludni. Úgy érezte magát, mintha csapdába került volna. Megszólalt benne valami, és ő nem hallhatott semmit! Szemüvegétől megfosztott koldus módjára vaksin hunyorogva kereste a tükörben megszokott ismerős vonásait, ám csak a homály vette körül. Tejfehér, idegesítő, ingerlő homály. Önmaga lényege árulta el saját magát! Önmaga titkolt el valamit sajátmaga elől, és ettől nagyobb büntetést nem is kaphatott volna. Már csak abban volt bizonyos, hogy nehéz éjszaka vár rá. Az asztalról a fekete maszk tekintett rá elégedetten és titokzatosan, mintha az, amit rejteget, ott lenne a legjobb helyen, ahol van... 203