A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - A szabadság szomorúsága

szalonnát és házikolbászt hozott magával az útra, s mivel ő maga fogyókúrázott és diétázott, bennünket kínálgatott vele. Valaki elkezdett. élcelődni, hogy kolléganőnk keresztneve, lám, ugyanaz, mint a szerencsétlenül járt lányé, akit a mostohája féltékenységében elveszejtett. Nem tudom, újságíró kollégánk hová akart kilyukadni, azt hiszem, ő sem tudta, mert belesült a viccbe. En viszont megragadtam az alkalmat, hogy emlékeztessem a társaságot, néhány órával ezelőtt húsz percig a semmiben lebegtünk összezárva, s tisztán emlékszem rá, hogy amikor lehúztam az ablakot, hallottam a kétségbeesett, vagy ki tudja, inkább rimánkodó kiáltást: — Margita! — Én is hallottam — mondta a Margit nevű tanárnő. — Én is — jelentkezett harmadik útitársunk a szoba mélyéből. Azok hárman, akik a kérdéses időpontban az étkezőkocsiban tartózkodtak, nem hallottak semmit sem. Megint csak Horváth Béla jött rá elsőnek, hogy nem ugratásról van szó. Elvégre tényleg a semmi szakadéka fölött lebegünk. Ilyen helyzetben a történet lekerekítése nem egyszerűen formalista-esztétikai mesterkedés, s az igazság kiegyensúlyozó szerepére sem kívülről bevitt etikai normák súlya alatt van az elbeszélőnek szüksége. A történet a reményből születik ilyenkor, s mindjárt lekerekítve és befejezetten. Miként, úgy gondolom, a kassai dóm vagy a főutca régi épületei is ennek az irracionális vakreménynek a sok évszázados maradványai. A reményé, hogy a semmi szakadéka fölé felépíthető a híd. A reményé, amely a modern építészetből mintha hiányozna sokszor. Hiába, ebbe is bele lehet fáradni. Már évszázadok óta próbáljuk ugyanazt: zsákvarró tű hegyén egyensúlyozni malomkövet. — Értem, mit akartok mondani — fordult felém Horváth Béla. — Azt akarjátok mondani, hogy a szabadság remény nélkül nemcsak erkölcstelen, hanem elviselhetetlen is. Hát igen. Ha valaki, hát én tudom. Azzal kiment a szobából, s a következő két napon színét sem láttuk. Tudtam, hogy ezentúl mindent másképpen fogunk nézni, még ha a felszínen sokáig semmi sem változik majd. 194