A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Grendel Lajos - A szabadság szomorúsága
Nem azért beszéltem így, mert sajnáltatni akartam magam, hanem szerettem volna felhívni Kati figyelmét rá, hogy számomra hamarosan véget ér a gyerekkor. Hogy szavaim milyen hatással voltak rá, nem emlékszem már. Mindenesetre kihasználtuk, hogy kettesben vagyunk a házban. Mindig ez volt a legnagyobb problémánk: sehol sem lehettünk kettesben. Hát most itt volt a nagy alkalom. De hiába volt itt, ha én mindent elrontottam. Kati úgy vesztette el a szüzességét, hogy éppen csak elvesztette, már talpon is voltunk. Tudom, semmi örömöt nem szereztem vele neki. Én pedig újra ráeszméltem, hogy apám talán a halálán van. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy miközben ő haldoklik, nekem éppen kapóra jön a haldoklása, hogy megoldjam a gyerekes szexuális problémáimat. Katinak eközben úgy rémlett, hogy valaki becsapta a kaput. Villámgyorsan felöltözött, de kiderült, hogy senki sem jár a házban. — Ne haragudj — mondtam mégis —, de most azonnal el kell tűnnöd. Azonnal! Értette vagy sem, elment, én pedig anyám éj jeliszekrényéből elővettem három altatótablettát, mélyen aludtam tőlük reggelig. Reggel nem otthon, hanem az iskolában értesültem róla, hogy meghalt az apám. Körülbelül akkortájt halt meg, amikor én Katival enyelegtem. Amikor az apám halála és a halála miatti önvád okozta ideg-összeroppanásból felépültem, s a szanatóriumból, amelynek emlékét oly eredménytelenül próbálom az emlékezetemből kitörölni, elbocsátottak végre, nem találtam a helyemet többé otthon. De a világban sem. Hogyan is érezhettem volna magamat jól abban a házban, ahol minden az apámmal szemben elkövetett „árulásomra" emlékeztetett. S hogyan érezhettem volna magamat otthon a világban, amikor a világról alkotott — bár meglehet, naiv — képem alapjaiban rendült meg apám halálával. Hónapokon keresztül rágódtam ugyanazon a kérdésen: miért éppen őneki kellett meghalnia? Mért nem halt meg valaki más helyette, aki talán jobban megérdemelte volna a halált. Mért nem halt meg például az a szomszéd, aki idősebb is volt apámnál, akinek a lányai férjhez mentek már, s aki, polgári származású lévén, kevésbé fontos tagja társadalmunknak, mint apám. Vagy mért nem halt meg az a magát zenetanárnak nevező úr, aki fiatal lányok megrontása miatt börtönben is ült már, erkölcstelen és züllött életmódot folytatott ma is, s szintén polgári famíliából származott. Mért éppen apámnak kellett meghalnia, akit mindenki szeretett és tisztelt a városban, akinek a becsületességéhez nem férhetett kétség, s aki ráadásul fiatal is volt még ahhoz, hogy egyik napról a másikra 191 i
