A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Szemérmes beszámoló egy álom középéről

A szállodai személyzet hangos jókedve és porszívó zúgása ébresztett fel. Még nem volt dél. A bizarr álom maradéka még ott táncolt a szemem előtt, s valami kevés rám ragadt a takarítónők jókedvéből is. Álmom, mint minden álom, tele volt képtelenséggel, mégsem maradt belőle szorongás, amely el tudja rontani az ember napját, ha magára az álomra tíz perc múlva nem emlékszünk is már. Ellenkezőleg, álmomat inkább vidám álomnak találtam, s elhatároztam, hogy megőrzöm az emlékét. Izzadt voltam, ezért újra lezuhanyoztam. A szállodában úgy fűtöttek, mintha legalábbis tél közepe lett volna. Elhatároztam, hogy még ebéd előtt végére járok ennek a kissé titokzatos ügynek, amelybe rég látott barátom kevert bele. Mivel a várost még nem ismertem, a portást kértem meg, hogy igazítson útba. Nem az a portás volt szolgálatban, aki reggel, hanem egy idős asszony. — A templommal szemben, a főtéren. Ott kell jelentkeznie — mondta. Az utcán csupa meglepetés várt. Csatakos, télelőbe csavarodott, bolond időben szálltam le a vonatról reggel, a városka mögött ágaskodó hegyek csúcsát ködsapka fedte, a sebesen vonuló felhőkből csak úgy ömlött az égi áldás. A szél azóta felszárította a tócsákat, hidegebb lett, a hegyoldalban hófoltok világítottak. De a város maga is kedvezőbb benyomást tett rám most, mint reggel, rendezettebbnek és tisztábbnak tűnt fel. Ázott kísértetek helyett csupa divatosan öltözött járókelővel találkoztam. A szállodából csinos parkon keresztül vezetett ki út a főtérre. Úgy rémlett - lám, milyen rossz megfigyelő vagyok -, hogy itt reggel földszintes, ütött-kopott házak álltak. Már-már azt hittem, hogy a délelőtti álmom folytatódik, vagy inkább, hogy egyik álomból egy másikba léptem át. Persze szó sem lehetett ilyesmiről. Az ember tudja, mikor álmodik, és mikor nem, másképpen érzékeli a valóságot álmában, mint ébren. A hivatal épületét hamar megtaláltam. Szürkébb, kopottabb, jelentéktelenebb volt, mint álmomban, ám itt is az első emeleten kellett jelentkeznem. Hát persze, hiszen a levélben ezt pontosan megírták. Kancsal, csúnyácska nő vette kézbe ügyem intézését. Előbb a levelet tanulmányozta, majd a külsőmet. Láttam, hogy egyáltalán nem nyertem meg a bizalmát, s némi tanácstalanságot éreztem a viselkedésében. — Várjon egy pillanatig — mondta végül. Átment egy másik szobába, én pedig egy pillanatra megijedtem, hátha mégis a déletőtti álmom ismétlődik meg. Ám a csúnyácska nő hamar visszajött, s most engem küldött be a szomszéd szobába. Ebben 162