A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Isziná, iduká

hallgatásával beszédre biztatta, s úgy érezte, ez az emberi csönd a feloldozást jelenti. — Minden hatalom gyáva — mondta később Vassy rektor úr olyan hangsúllyal, mintha nem is válasznak szánta volna szavait. — S mert gyáva — folytatta —, hát tetteinek jogosságát erejével igyekszik igazolni, azt a látszatot sugallva, hogy amit megszerzett, örökre meg is tudja tartani. Most is ennek vagyunk tanúi és részesei; azzal a csekélyke különbséggel, hogy neked ez a hatalom jogot adott, tőlem pedig elvette. Az iskolát a háború lóistállóvá változtatta, én kitakaríttattam, hogy legyen hol tanítani. Beszögezték az ajtaját. Előtted kinyílott. A te dolgod, hogy taníts benne. Mást nem mondhatok. Tudom, ez nem sok, s kétségeidet sem oldja fel. Tudnod kell, bárhogyan határozol is, én meg nem ítéllek.Számadással csak magadnak tartozol. Napokon át foglalkoztatta Rovny igazgató urat ez a beszélgetés, s minél tovább töprengett rajta, annál jobban megértette lényegét és mélységét, bár látszatra az idős rektortanító még csak célzást sem tett arra, hogy mit tartana helyesnek, hogy mit várna el tőle. De ha még sincs igaza az öregnek? Mi lesz, ha bebizonyosodik, hogy ez a hatalom valóban erős, ha valóban érvényt szerez akaratának? Kételkedő, bizonytalankodó kérdéseire, gondolataira minduntalan visszacsendült Vassy rektor úr mondata: „Számadással csak magadnak tartozol." Ez a mondat valahogy minden észérvnél, minden kételkedő kérdésnél erősebbnek bizonyult. „Számadással csak magadnak tartozol." Te, Rudolf Rovny, iskolaigazgató, egyedül állsz önmagaddal szemben, egyedül, az idők végeztéig... A következő nap reggelén, ahogy elcsitult a teremben a gyerekzsivaj, Rovny igazgató úr magyarul szólt a padok mellett álló gyerekekhez. — Imádkozzunk — mondta, s nyomban kezdte is. — Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... — elhallgatott, várta, hogy a gyerekek átveszik az imádság szavát, s tovább mondják a maguk nyelvén. De amit várt, nem következett be. 158