A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Isziná, iduká

rozsdásodtak, vagy odébb, a málló falú iskola közelében, s mondták egymásnak legfontosabb és legsürgősebb gondjaikat, élményeiket. Közel két esztendeje álltak iskolai fegyelmen kívül már, valami vad és szép szabadságban, különös izgalmak, s egyáltalán nem különös veszedelmek közepette. Sokan közülük árvák lettek, apák, keresztapák nélkül maradtak, voltak, kik katona apjukról nem tudták, él-e még, s ha él, hol, merre van, s hogy hazatér-e valaha is. Ácsorogtak a májusi reggelben, s valahogy úgy tűnt, mintha ez a foltozott ruhájú, mezítlábas gyereksereg nem volna azonos saját korával, mintha megöregedtek volna, nem gyerekes mozdulatok keveredtek gesztusaikba; a sehová se tartozás rezdülései, a védekezés atavisztikus görcsei, a gáttalan indulatok kitörései. Vassy rektor úr az ajtótlan bejáratnál állva figyelte a szokatlan sereglést, s hetven évével az újrakezdés semmihez sem hasonlítható felelősségét próbálta szavakká formálni magának és magában, de igyekezete félúton megtört. Ilyen mélységből kikapaszkodni, ilyen mélységből fölemelnie egy nemzedéket, szóra, írásra megtanítani, s emberségre — győzi-e egymagában? Akik itt voltak, a kitűnő, nagy tudású Dénes Sámuel és felesége, aki utóda lett a faluban, s mellettük a fiatal Süveges László... Déneséket a nyilasok deportálták, Süvegest negyvenháromban bevonultatták, s elesett a Kárpátokban... Maradt, vénségére, egyedül az újrakezdéshez. Nyolc óra után beterelte a gyerekeket a kitakarított tanterembe, korosztályok szerint csoportokra osztotta s leültette őket a padlóra. Maga az egykori katedra helyén a falnak támaszkodott, aztán előre lépett, s intett a kezével, s erre a gyerekek fölálltak. — Imádkozzunk — mondta a rektor úr, s elkezdte. — Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... — ... szenteltessék meg a Te neved — mormolták utána a gyerekek —, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod... És Isten akarata szerint — vagy annak ellenére — alig két héttel az iskola rendbetétele után az egyik délelőttön a tanítást Krajczáros István szakította félbe. — írás jött, rektor úr — mutatta a komisszár Vassy rektor úrnak a hivatalos levelet. — Én nem értem — magyarázta —, de Fero azt olvasta ki belőle, hogy az iskolát be kell zárni, hogy magyarul nem lehet tanítani ezután. Vassy rektor úr elvette Krajczáros Istvántól a hivatalos írást, s lassan végigolvasta a géppel írt szöveget. Amikor a végére ért, újrakezdte, mert bár értette a levél tartalmát, lehetetlennek és hihetetlennek tartotta 148