A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

megvillant egy lámpa, jelt adván az indulásra. Az autókaraván a reflektorok fényében lassan megmozdult, s ráfordult a tegnap letisztogatott országútra. Ebben a pillanatban a harangozó meghúzta a harang kötelét. Bim-bam... bim-bam... A harangszó hallatára Mária összekulcsolta a kezét, és imádkozott: — Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, azonképpen itt a földön is... Bim-bam... bim-bam... — A hangok megdermedtek és belezuhantak a hóba, a megfagyott holdsugárba, bele valami mélységes mély fehér sötétségbe, öreganyánk néma gyászába, hiábavaló életünkbe. Semmik se voltunk, senkik se voltunk... Elöl fe Isii vít a mozdony, gőzt fúj, ködöt. Zöld lámpajel. A szerelvény megrándul, a fémütközők összecsapódnak. Nincs se kezdet, se vég. Csak sötétség. Kettős némaság: megszűnt az idő. Búkor úr egy szem bonbont dugott a szájába, s jóízűen szopogatta. Valaki a söntés mellett megszólalt: — Beállt a Duna... 144