A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

a lányait már az ágyba dugta. Harisnya, zokni, alsó- és felsőruha — minden darab becses volt, mert nagyon nehezen lehetett hozzájutni. Ritkán került a boltba, s ha került is, az árát olyanra szabták, hogy nem tudta megfizetni. A pénz — ami kevés került — a legszükségesebbre, sóra, cukorra kellett. Azt is jegyre mérték, s ők jegyet is ritkán kaptak. Volt ugyan, aki vásárolt feketén, de Máriának nem volt mivel fizetnie. Kímélni kellett hát, amit kímélhettek, s takarékoskodni kellett, amíg volt miből. A hosszú szerelvény mellékvágányon áll. Megéled, megelevenedik. A nyitott ajtóban görnyedő alakok. Emberek? Előrehajolva bámulják a kinti sokadalmat. Teherautók, lófogatok, közöttük csizmás-bundás emberek és katonák. Fürkészik a kinyílt torkú vagonokat — mit rejtenek, mit hoztak, miből lehet válogatni? Varrás közben Mária a délutánra gondolt, a rengeteg hóra meg arra, hogy az éjszakai vihar ledöntötte a templomtornyot. Az emberek lapátolás közben arról beszéltek, hogy a torony ledőlése nagy veszedelmet jelent. Volt, aki azt mondta: elfordult tőlünk az Isten. El. Az Isten elfordult tőlünk, már régen elfordult, s nem tudni, magához emel-é valaha is újra... Kint szinte nappali fényt árasztott a hold, s a mély csendben olykor hallani lehetett, hogy a folyón összekoccannak az úszó jégtáblák. A koccanások hangja szerint tudni lehetett, hogy a jégtáblák milyen sebességgel mozognak. Miként a kocsmában a szavak: azok is alig-alig értek egymáshoz. Amíg valaki azt nem kérdezte, miért is kellett eltakarítani az országút havát. A kérdés felröppent a füstös kocsmatérben, s nyomában a felismerés csendje dermesztette meg a lelkeket: hajnalban jönnek! Jönnek, s viszik a népet ismét! Kellett a járható út a teherautók számára — a falutól a vasútállomásig. A kocsmáros — Búkor úr —, aki reszlovakizált, s megmaradhatott a saját kocsmájában, csendesítette az embereket. — Marhaság — villogtatta platinából készült fogsorát -, ilyen hidegben nem jön senki. — Ezt mondta, holott ő tudta, hogy hajnalban jönnek. Még az autók számát is ismerte, sőt azt is, hogy kit visznek el. Mindezt tudta Búkor úr, s mosolygott. Buta parasztjai, úgy kell nekik, ha annyi eszük sincs, mint a tyúknak. De hiába volt Búkor úr derűs csitítása, az emberekben egyre biztosabbá vált a meggyőződés, hogy hajnalban jönnek. Mert mi egyébért kellett járhatóvá tenni az utat az állomásig?! A tény mindennél világosabban jelzi, hogy mi készül. Akkor pedig jó lesz résen lenni. Mert akit nem találnak odahaza, azt nem is vihetik el. A házat, a lakást feldúlják ugyan, de reggelre elmegy az autókaraván, 127