Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - III. Szlovákiai adalékok - 1. Mackensen kontra Ady

III SZLOVÁKIAI ADALÉKOK 1 MACKENSEN kontra ADY Harminckét éves halottra emlékszik szerte a világon a magyarság Ady-tábora. Gyász és könny nélkül, úgy, ahogy ő kívánta: „nem akarok remény nélkül fekete gyásszal meghalni". Ady tudta a maga értelmét: életként, jövőként ágyazta be magát a magyar fiatalok, a magyar dolgozók szívébe, magként hó alatt, ki vár és várni tud „rendeltetés hitével" igazi sarjadásáig: „Hogy drága mementóként/ fölemeljem arcom / Egy új emberű új világra". A régi világ tüntetően elfordult tőle, köpte és ócsárolta, ő volt a rosszabbnál rosszabb rossz, a magyar átok és szégyen, míg rá nem jöttek ízére, hogy most már fontonként mérjék ki maguknak. Belevágtak húsába, művébe, tépték, nyúzták a prédakeresők mohóságával és az igazolás türelmetlenségével. Mi minden és ki mindenkié volt már Ady?! De Adyt csak egészében lehet vállalni, az önzőn, fontonként kimért Ady a mohóság, a kisajátítás torkán akad. Ki is köpték csakhamar, és más falat után néztek. Ady az élet, a jövő, a változtató változás íze és ígérete maradt, azoké, kiknek életfordító élménye lett, akik folyamatos hűséggel vállalták, nyugtázták és továbbították bűntudatos magyarságát, forradalmi orvosságát és háborúellenes példamutató emberségét. „Ember az embertelenségben": hol élt, és éltek vele maradéktalanul? Hol volt Ady hűségtábora? Üssétek fel B ö 1 ö n i György 1934-ben megjelent Adyéletrajzát, az utolsó oldalon megtaláljátok a feleletet: „Hol keressék Adyt? . . . Szlovenszkó ifjúságában, ahol még a legtisztábban él, mint a nyugati magyar szellem, a magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke, mint költői nagyság és írói forradalmiság. Magyarország új uralkodó osztályának soraiban semmi esetre sem. Itt parasztot senyvesztenek, proletárt akasztanak, pedig Adyt parasztkaszák egyenesítésére kellene felhasználniok." 74