Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - II. Ady-kalendárium - 4. Március költője

dalommal. Március második fél százada már döntőn Ady jegyében áll: ő lesz március folyamatossága, szószólója és sáfárja. Ady Endre a legszebb magyar múlttal, a beváltatlan ígérettel ágált forradalomra. Amit a hivatalos magyar márciusok elcsízióztak, eltiportak és elhallgattak, az az ő verseiben éled számadásra, ítéletre és — beteljesülésre. Az emlék Táncsiccsal éled, kísért és lázít: ,,Kend volt. . . / A mi kora lelkünk", kit „Táblabírók földjén . . . / Kutya se becsült". Táncsics az ős, aki ki merte mondani a parasztigazságot: „Ez a föld a miénk, mi munkáljuk meg, és ha ti nem akarjátok az igazságot kimondani, majd a szükségtől kényszerítve mi fogjuk kikiáltani." Ezt a Táncsicsot öleli magához Ady: „Kendnek sok fájdalmát / Szívesen fájlaljuk, /' Kendnek ős szerepét / Szívesen vállaljuk." 1910-ben, két év múlva, Ady helyzetképe (A márciusi Naphoz) március teljes ellentétét rögzíti: „Büdös úr-szag, pénz-szag, sehol így nem kábít, / Minden: változásért és újért kiált itt." A cél — forradalmi: eltiporni „kik utunkat állják: / Magyar Márciusunk minden akadályát". E nagy igyekezetben még Petőfi is kevés: Petőfi szavánál van szükség jobb szóra: Mindent meglátóra, mindent felrúgóra . . . így, március jegyében áll össze lassan a kis sereg, mely a márciusi örökséget valóra akarja váltani. Néhány év múlva Ady tavaszi seregszemlét tart: Ki minket üldöz, szívét vágja ki, Ki minket nem ért, önmagát gyalázza . . . A levegő miazmás, fertőzött: „döglevegő leng a Tavasz fuvalmán". E sötét háttérből annál világítóbban válik ki. az új magyar hit Szent Lélek karavánja: „S egy borzalmak-nyögette kicsi ország / Egyedüli jókedve mi vagyunk." 1914 tavaszán Ady nem egy, de öt-hat versben variálja a márciusi témát. Abbahagyja és újra kezdi, mintha érezné valami lidérces változás, idegenség berontását március megváltatlan földjére, és mint aki láthatatlan rémmel bir70