Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - II. Ady-kalendárium - 1. Ady májusi emléke

felelet: embörakadály. Tömörkényi felelet. Szerény és szemérmes. És — mégis — a legtöbb, amit író adhat és mondhat: névadás. Kodifikálás. A kaszárnya: embörakadály. Keserű igazsága Ady utolsó versében válik a Habsburg — Hohenzollern-háború magyar passiójává: Tompán zúgnak a kaszárnyáink, Óh, mennyi vérrel emlékezők Óh, szörnyű gyászoló kripták . . . Tömörkény eszmélése, felismerése küszöbén halt meg. Túl korán. A mi tisztünk az örökség — a döntő névadás — tudatosítása, továbbmondása, továbbgyűrűztetése. A háború: az emberellenség, mert akadály, gátlás, mert emberidegenítés, emberrontás, emberkisebbítés. ,,Sohse volt még kisebb az ember, / Mint azon az éjszaka volt." Ady és Tömörkény találkozása sose véletlen. Ady halhatatlan pozíció-rögzítése s ebből következő magatartás-jelszava — az „ember az embertelenségben" — és Tömörkény névadása — az,,embörakadály" — a magyar vox humana egyformán elkötelező, embertudatosító, emberszabadító felismerései, igazságai. (Tömörkény-emlékkönyv. Szeged 1966) II ADY-K

ALE NDÁRI UM 1. ADY MÁJUSI EMLÉKE Ady, a városi ember, sose tagadja meg eredetét: a falut, a földet. Ha csapások érik, ha kétségek gyötrik, hozzá menekül, hogy megerősödve, hitet, bizonyosságot találva folytassa harcát a magyar bűnök és társadalmi hazugságok 55