Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

A VÁDLOTT MEGSZÓLAL

Jobbágyok szabad költözködési joga: a száz év előtti vívmány ma visszájára fordult: emberek, embercsoportok, tízezrek és százezrek parancsra, dekrétumra — vándorbotra kényszerülnek. A cuius regio, eius religio történelmi reprizét éli. A filmet őrült tempóban pergetik visszafelé: már Nagy Károlynál tartunk, aki szeme egy intésével 4500 rebellist végeztetett ki egyetlenegy napon, egyetlenegy helyen, a verdeni oltár előtt. És a krónikások és a történetírók napirendre tértek a vérengzés felett. Amibe nem tudtak belenyugodni, amit nem tudtak megbocsátani, az egy másik, általuk embertelenségnek bélyegzett tette volt: a szászok deportációja. Minden harmadik embert kitépett az éltető rögből, és családostul Frankhonba plántálta büntetésből. A deportációs jellegű áttelepítések azóta is a mindenkori abszolutizmusok privilégiumai maradtak. Korunkban német szabadalom lett belőlük, melynek egy Masaryk mondott vétót: „A pángermánok gyakran ajánlották tekintélyes kisebbségek áttelepítését. Kétséges, hogy kivihető-e kényszer nélkül és igazságosan." Hitlernél az ilyen kétségek nem számíthattak: népeket, népcsoportokat kényszerített vándorútra és küldött deportációba és halálba. Az elzászi franciákat Lavaljaival Afrikába dobatta, és mi szörnyűködtünk. Mára e szörnyűség a mi osztályrészünk lett. 10 Ebben a háborúban egy fogalom pusztult el radikálisan: az otthon. Bombázások rombolták, evakuálások dúlták és büntető expedíciók Lidicéhez hasonlóan földdel tették egyenlővé. De ez a háború volt, a gyűlölet fortissimója, melynek lényege: az emberi élet semmibevevése, a minél értelmetlenebb rombolás. A háború a maga árvizes zúduIásában, apokaliptikus rohamában gáttalanul pusztít: itt a szabadjára engedett ösztönök mámoros spontaneitása éli ki magát. De békében kiagyalt, rendeletileg dekretizált otthondúlásra, népvándorlásra, száműzetésre nincs példa és nincs mentség. Ez nóvum. Ez váratlan. A barbarizmus 413